Nézzen be a Facebook svéd szervertermébe
A Facebook hat óriási szerverparkban szétosztva őrzi az oda feltöltött adatainkat. Az egyik ilyen szerverpark Svédországban, Luleå városa mellett van.
Amikor 2013-ban átadták, ez volt az első olyan szerverpark, amely az USA-n kívül működve szolgálta ki a Facebook hatalmas adat- és számolásigényét.
Az óriási, szerverekkel teli épületegyüttes nem véletlenül épült épp ide: a sarkkörhöz közeli helyszínen értelemszerűen jóval kevesebbet kell foglalkozni a hűtéssel, mint egy melegebb éghajlatú helyszínen, ráadásul a megújuló erőforrások sem elérhetetlenek: a tervek szerint 2018-ig a telep energiaigényének 50 százalékát fedezik majd ilyen forrásból.
A folyamatosan növekvő tárhelyigény miatt nem ez az utolsó óriási szerverterem, amelyet a Facebook épít. A svéd helyszín mellett azóta már Írországban és Texasban is átadtak egy-egy új telepet, a következő Új-Mexikóban épül, és 2018-ban áll be a sorba.
A svéd teleppel kapcsolatban az viszont újdonság, hogy a Facebook kiadott pár képet a szerverterem mindennapjairól. Ezekről nem csak az derül ki, milyen futurisztikusan néz ki egy (amúgy teljesen átlagos, csak a méretei miatt szokatlan) szerverterem, másrészt az is, hogy az elhasznált merevlemezeket nem simán kidobják az üzemeltetők, hanem először aprólékos munkával tönkreteszik és feldarabolják az alkatrészeket, és csak a törmeléket dobják a kukába.