Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Tényleg bezárja svéd gyárait az Ericsson

2016.10.04. 16:00

Néhány hete még csak lapértesülés volt, hogy az Ericsson utolsó svédországi üzemeit is bezárja szerkezetátalakítás miatt. Most meg is erősítette a cég, hogy háromezer embertől válik meg, köztük irodai dolgozóktól, kutatóktól és fejlesztőktől is. Az érintett irodák és gyárak több város érintenek, ezek Borås, Gothenburg, Karlskrona, Kumla, Linköping és Stockholm.

A cég elnök-vezérigazgatója, Jan Frykhammar azzal magyarázta ezt, hogy az Ericsson nagy átalakuláson megy keresztül. Egyre többen dolgoznak a cégen belül is a fejlesztésben és szolgáltatások kialakításában és egyre kevesebben a konkrét termékek gyártásában. A mostani lépések a hosszútávú versenyképesség megtartásához szükségesek.

A cégnek 116 ezer munkavállalója van világszerte, ezek közül 15 ezren dolgoznak a svéd részlegnél. A mostani leépítésekkel egyidőben a cég azt is bejelentette, hogy a következő három évben ezer mérnököt szeretne alkalmazni a világ több országában.