
- Tech
- ces2017
- nvidia
- jen-hsun huang
- videojáték
- élő közvetítés
- geforce
- mesterséges intelligencia
- okosotthon
- önvezető autó
Az Nvidia Mass Effecttel támadta le Las Vegast

További Tech cikkek
Az Nvidiától már megszokhattuk az utóbbi években, hogy hajlamos térdig belegázolni a CES techshow nulladik napján még inkább csak békésen csordogáló bejelentésfolyamba. Idén annyit lehetett előre tudni, hogy a videojátékok, a mesterséges intelligencia és az autók terén várhatók újdonságok, és az alapító-cégvezér Jen-Hsun Huang becsülettel szállította is ezeket, de annyit, hogy bő egy óra után fogyott csak ki a bejelenteni valóból.
Játékközvetítés Facebookon
Az Nvidia szorosabbra fűzi a szálakat a saját Geforce Experience nevű videojáték-platformja és a Facebook között, ezentúl két kattintás után már lehet is élőben közvetíteni a játékot. Ezen az első bejelentésen szinte átloholt Huang, pedig a játékközvetítés óriási üzlet, nem véletlen, hogy a műfajt uraló Twitch nyakában már egy ideje ott lohol a Facebook a maga élővideós platformjával.
Mivel ezt az újdonságot a régóta várt Mass Effect: Andromedával mutatta be Huang és a hozzá csatlakozó Bioware-vezér, mintegy mellékesen kaptunk egy teljesen új, a valódi játékmenetet is felvillantó trailert, és egy pontos megjelenési dátumot is: március 21-én jön a teljes játék.
Felhőpécé kazuároknak
Maradva még a videojátékoknál, Huang elmondta, hogy egymilliárd felhasználónak van ma olyan pécéje, amely nem alkalmas játékok élvezhető szintű futtatására, így aki nem gémer, csak alkalomadtán gyújtana rá egy ebéd utáni játékra, annak le kell erről mondania. Naná, hogy ezt Huang nem akarja, úgyhogy be is jelentette az Geforce Now nevű szolgáltatást.
Ez egy felhőalapú szolgáltatás lesz, a lényege, hogy bárki futtathatja rajta keresztül a megkívánt játékot, mert a mögé rakott bivalyerős számítógép fogja végezni a sok-sok számítást, nem a felhasználó saját, gyenge gépe izzad vele. A míves magyarsággal talán on demand gémerpécének nevezhető szolgáltatás márciusban már indul is, 20 játékóránként 25 dollárért lehet majd bérelni (ami nem olcsó, ráadásul ezen felül még a játékokat is meg kell venni).
Szép, okos, és mindenhol ott van
A Shield nevű Android TV-s streamelős dobozát is jelentősen felturbózza az Nvidia. Egyrészt az új kiadás lesz a világ első 4K-s és egyben HDR-es médiaeszköze, és a Shielden debütál a Netflix és az Amazon 4K HDR kínálata, sőt a Steam játékbolt első Android TV-s appja is.
A másik nagy újdonság, hogy az eddig csak a Google pár saját eszközén futó digitális asszisztense a Shielddel most beköltözik a tévébe is. (Később más androidos tévék is megkapják majd ezt a funkciót.) És hogy ne kelljen mindig a tévébe ordibálni, ha akarunk tőle valamit, a cég fejlesztett egy Nvidia Spot nevű okosmikrofont is. Ezeket közvetlenül a konnektorba dugva szerte a lakásban el lehet helyezni, így bárhol é bármikor elérhető a hangvezérlésű intelligens asszisztens. Az új Shield 199 dollárba (60 ezer forintba) fog kerülni.
Huang még egy lépéssel tovább ment okosotthontéren. Mint mondta, nagyszerű, hogy Mark Zuckerberg képes összerakni magának egy szuperintelligens okosrendszert a különálló kütyükből, de ők ezt mindenkinek elérhetővé akarják tenni. Ezt tudja majd elvileg az Nvidia Home AI, amelyben a saját okosmikrofonok mellett a Smartthings Hub nevű vezérlő által integrált több száz különféle eszköz is együtt fog tudni működni, és mindezt a Google Asszisztenssel lehet majd irányítani.
Autóba költözik a számítógép
Kell-e félnünk a gépek lázadásától?
A mesterséges intelligenciától egyre többen féltik az emberiséget, legutóbb Stephen Hawking figyelmeztetett, hogy baj lesz. Még messze a szingularitás, de a Google már rákapcsolt. Okos dolog-e, hogy mindenünk okos?
Nem csoda, hogy az Nvidia ennyire masszívan beleállt mindenbe, ami mesterséges intelligenciával kapcsolatos. Az utóbbi évek nagy MI-reneszánszában a mélytanulás (deep learning) nevű módszer a slágertáma. A lényege, hogy a mély neurális hálónak nevezett rendszerek segítségével a gép képes önállóan tanulni. Ez viszont iszonyatosan számításigényes folyamat, éppen ezért az egyik pillére éppen az olyan grafikus processzorok rohamos fejlődése, amelyek terén az Nvidia piacvezetőnek számít.
A cég már a tavalyi CES-en is bemutatott egy önvezető autók vezérlésére szolgáló számítógépet, amelyet egy sor nagy gyártó használ is. Most ezt is továbbfejlesztették. A Xavier nevű “MI autó-szuperszámítógép” a nyolcmagos processzora mellé kapott egy 512 magos grafikus egységet is, és mint kiderült, az Nvidia BB8 nevű önvezető tesztautója már ezzel furikázik:
Az Auto-pilot mellett a másik okosautó-fejlesztési irány, hogy ha éppen nem az autó vezeti önmagát, akkor arra figyeljen, hogy az emberi sofőr minél biztonságosabban közlekedjen. Ilyen kutatásokról a Toyota egyik kutatója is beszélt az idei CES-en, és Huang szerint ők is dolgoznak rajta. Ez a Co-pilot rendszer a szenzoraival egyszerre figyel kifelé és az autón belülre, és szól, ha úgy látja, hogy a sofőr veszélynek tenné ki magát. Nagyjából arról van szó, hogy például egy külső kamera észreveszi, hogy jobbról jön egy biciklis, a belső kamera meg azt, hogy a sofőr ezt nem látja, ezért a veszélyt természetes nyelvre lefordítva jelez, vagyis odaszól, hogy ugyan vigyázz már. Ehhez az arcfelismerés és a fejmozgás mellett a szemmozgást is figyeli, sőt szájról is olvas, hogy akkor is megértse az utasításokat, ha épp nagy a zaj. (Helló, HAL!)
A tájékozódásra persze térképekre is nagy szükség van, ezért az Nvidia bejelentette, hogy egy sor nagy navigációs céggel lépett partnerségre: a kínai Baidu (hiszen Kína a világ legnagyobb autós piaca), a japán Zenrin, illetve a holland TomTom és a nemrég német autógyártók által megvett Here is csatlakozott az Nvidia autós ökoszisztémájához. Emellett olyan autóipari beszállítóóriásokkal is megállapodott a cég, mint a Bosch és a ZF, akik szintén a Nvidia autós számítógépét fogják használni.
A bejelentéscunami zárásaként az Audi amerikai részlegének elnöke is csatlakozott a Huanghoz a színpadon, és együtt jelentették be, hogy közösen fognak összehozni egy önvezető, intelligens autót. Ráadásul Huang azt ígérte, hogy ez 2020-ra az utakon lesz. Ha ez azt jelenti, hogy akkor már valós környezetben tesztelik, akkor ez kicsit félrevezető megfogalmazás; ha azt, hogy forgalomba is áll, az meg egy igen bátor vállalás.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Belföld
Kifakadtak a csepeliek: A jelenlegi lomtalanítási rendszer egy pokol
Nézze meg ön is, mi a véleményük a lomtalanításról!
3 perce
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24