
Robotok veszik át az uralmat a háztartásban
További Tech cikkek
Most jutottuk el odáig, hogy hamarosan beszélgetni fogunk háztartási eszközeinkkel és olyan dolgokra fogjuk használni a hűtőt, amire ma nem is gondolunk. Tévét nézünk rajta, megbízzuk a bevásárlással, recepteket lesünk le az ajtajáról. Sci-fi? Dehogy, a jövő már itt van, legalábbis a szerencsésebb országokban, de állítólag hamarosan Magyarországra is elérkezik. Mi Dél-Koreában, az LG központjában ismerkedtünk a jövő háztartási eszközeivel.

Az otthoni háztartási gépek fejlődésében három fázist különböztetünk meg, az első a hagyományos háztartási gépek kora: ebben élünk most, mindenkinek van hűtője, mosógépe, sütője, amelyek arra valók, amit a nevük is utal. Mostanában lépünk ebből át a második fázisba, az IoT-készülékekhez, itt az egyes készülékek már kapcsolódnak a wifire és alkalmazásokkal irányíthatjuk őket. Egyes piacokon már terjedőben vannak ezek a készülékek, itthon még messze vagyunk a hatalomátvételtől, a választék elég kicsi egyelőre.
A harmadik fázis lesz majd az, amikor a robotok irányítanak mindent. Ami nem azt jelenti, hogy lesz egy beszélő android cselédünk, aki elmosogat és megfőzi a vacsorát - inkább úgy képzeljük el, hogy lesz egy központ, ahonnan minden háztartási gépünket irányíthatjuk és megkapjuk az összes információt ezekről, amit csak akarunk. Kezdve attól, hogy hány tojás van a polcon, addig, hogy mikor jár le végre a mosógép, majd kapcsolja be a sütőt 200 fokra, és ha hazaérünk, csak betesszük a már előtte bekészített ételt az előmelegített sütőbe.
Túl kényelmesen és feleslegesen hangzik? Akkor gondoljon arra, hogy annak idején a tévé távirányítójáról is ugyanez volt a vélemény: mindenki fel tud állni csatornát váltani, ne legyünk már ennyire lusták. És most el tudja képzelni életét távirányító nélkül? Az okosotthonos eszközök, vagyis otthonautomatizmus, ahogy a szakértők hívják, pont ilyen. Átveszi a mindennapos tevékenységeket, kényelmesebbé teszik a napjainkat.

Apróságokra is gondoltak az új generációs háztartási eszközök fejlesztésénél az LG mérnökei. Például a legújabb hűtőikbe kamerát is tettek, amelyet akárhonnan elérhetünk a mobilalkalmazáson keresztül. Ha vásárlás közben nem emlékszünk, van-e még sajt otthon, vagy venni kell, megnézhetjük.
A legújabb trükk: kétszer megkopogtatjuk a hűtő ajtaját, és az megmutatja, mi van az ajtó mögött. Bár elsőre annak tűnik, ez nem felesleges fejlesztés, hiszen energiát takarít meg azzal, hogy nem nyitogatjuk a hűtőt, ha keresünk valamit. A leggyakrabban használt termékeket érdemes a kamera elé tenni, és két kopogással megnézhetjük, elfogyott-e a tej, és van-e elég sör az esti focimeccshez.
Vagy ott a mosógép, amihez 44 különböző programot lehet letölteni, a babaruhától kezdve a sáros sportcuccok kimosásáig mindenre van optimalizált megoldás. Kérdés, hogy mennyit használnánk ezek közül, amikor a hagyományos mosógépen 10-12 programjából is legfeljebb kettőt-hármat szokott rendszeresen elindítani az ember.
Az okos háztartási gépek tanulnak is felhasználóik szokásaiból, és alkalmazkodnak hozzájuk. De mit tud tanulni egy hűtő? Például ha többet nyitogatjuk az ajtót, a hűtőnek máshogyan kell működnie ahhoz, hogy ugyanolyan stabilan tartsa a hőmérsékletet. Az európai és ázsiai vásárlók között meglepő különbségek vannak, magyarázta Donghyeon Kim, az LG európai piacokért is felelős alelnöke. Az ázsiaiak a jóval nagyobb gépeket szeretik, ez a szöuli központi üzletükben járva is feltűnt. Ez a vonzalom az eltérő szokásokból ered: az európaiak például átlagosan ötször mosnak hetente, az ázsiaiak kétszer, mert inkább megvárják, míg összegyűlik a szennyes és egyszerre mosnak ki mindent. Az európaiaknak viszont nagyobb az igénye a prémium termékek iránt és energiatakarékosabb háztartási gépeket vásárolnak.
A legfrissebb technológiával az LG a koreai és amerikai piacra koncentrál elsősorban, mert a felhasználók ott nyitottabbak az újdonságokra és használni is hajlandóak azokat. Utána jön Nyugat-Európa, és csak aztán Európa többi része, így Magyarország is csak jövőre jöhet szóba.

Bár lesznek olyan termékek is, amelyeket már idén nyáron meg lehet itthon is vásárolni: ezek az új, wifis ikermosógépek, amelyeket egy mobilalkalmazással is elindíthatunk hazafelé menet, hogy mire hazaérjük, kész legyünk a mosással. Azért ikermosógép, mert egyszerre két adagot tudnak mosni, egyet a hagyományos elölnyitós ajtóban, a másodikat alul, a kihúzható fiókszerű dobban. Kapható lesz itthon az átlátszóvá váló ajtóval felszerelt hűtő is. Árakról egyelőre még nem sokat tudtak mondani az LG koreai képviselői, utóbbiról annyit tudtunk meg, hogy 6-700 ezer forint körüli összeget kell letennünk érte. Azt még megtudtuk, hogy fokozatosan vezetik be az okostermékeket, először megjelennek egy egyszerűbb változattal, majd ha az jól fogy, jönnek a többet tudó társak. Az első hűtőkben ételeket figyelő kamera például nem lesz.
A napokban jelentették be a Google I/O fejlesztői konferencián, hogy az LG wifis háztartási gépeit Google Home-mal is irányíthatjuk. Egyelőre csak a legdrágább, prémium kategóriás Signature temékeket lehet majd hanggal irányítani, amelyek jelenleg csak Dél-Koreában és az Egyesült Államokban kaphatóak, itthon még remény sincs bevezetésükre a közeljövőben.
Persze az az LG-nek is van hanggal irányítható központi eszköze, mint a Google Home vagy Amazon Echo. Kamera is van rajta, arcfelismerővel. Így ha a család egyik tagja hazaér, a lakás beállításait az ő kedve szerint állítja be automatikusan; például a gyereknek a saját szobájában kapcsolja fel a villanyt és teszi be kedvenc sorozatát, a szülőknél pedig a nappaliban a kedvenc zenét indítja be.
Most jön a java
A okos háztartási eszközök piaca még erősen alakulóban van, a felhasználók most kezdik megismerni ezeket az eszközöket, még sok időre van szükség ahhoz, hogy elterjedjenek. Az LG szerint a folyamat viszonylag hamar begyorsulhat, a labda a gyártóknál pattog, nekik kell elhitetniük a vásárlókkal, hogy a plusz funkciók miatt miatt megéri némileg több pénzt kiadni egy okos mosógépre vagy hűtőre.
A már említett amerikai és koreai piacokon ez két éven belül eljöhet. Az eladott termékek túlnyomó része, nagyjából 60-70 százaléka még akkor is hagyományos lesz, internetkapcsolat nélkül, de a wifis eszközök már elérnek egy olyan arányt, hogy aki érdeklődik az új technológia iránt, meg tudja venni különösebb erőfeszítés nélkül. Nagyjából mint a tévéknél - eleinte a netkapcsolat ott is durván megdrágította a készülékeket, de ma már szinte nem is találni olyan televíziót, amellyel ne lehetne az internetre kapcsolódni. Szokjunk hozzá, hogy néhány éven belül Google Home-on keresztül beszélgetünk a hűtőnkkel.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
3 perce
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46