Valér
-2 °C
0 °C

Több ezres leépítés a Microsoftnál

2017.07.06. 23:43

Több ezer embert bocsáthat el a közeljövőben globálisan a Microsoft, hogy a felhőszolgáltatásokkal foglalkozó részlegük erősítésére fókuszálhassanak, értesült a The Washington Post, amely úgy tudja, hogy a leépítések döntő többsége az Egyesült Államokon kívül lesz majd, és sales-részleget érinti. Sőt, a kirúgottak nagy részét csütörtökön már értesítették is arról, hogy megválnak tőlük.

A leépítés nem váratlan a cégnél, 2014 óta több lépcsőben rengeteg állást szüntettek meg, csak 2014-ben 18 ezer embert rúgtak ki, részben az okostelefon-részleg felszámolása, illetve eladása miatt.

A mostani leépítés valószínűleg inkább átszervezés, a Microsoft-vezér Satya Nadella szerint – akivel nemrég az Index is beszélgetett – ugyanis a felhőalapú szolgáltatások irányába tolják el a fókuszt az asztali számítógépekre és szerverekre összpontosító mostani modelltől.

Nadella 2014-ben vette át a Microsoft irányítását, előtte a felhőalapú rendszerek részlegéért felelt, kinevezése óta a Microsoft még jobban erősített ezen a vonalon, hogy felvegye a harcot az Amazonnal és a Google-lel. Nadella törekvései egyelőre beváltak, a felhőalapú számítási platformot és szolgáltatásokat magába foglaló Azure részlege 6,8 milliárd dollárt tett ki a cég 23,6 milliárd dolláros bevételéből.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!