
Hekkertámadás érte a világ egyik legnagyobb könyvvizsgálóját

Kibertámadás érte a világ négy legnagyobb könyvvizsgálójának egyikét, a Deloitte-et, a támadók a cég legfontosabb ügyfeleinek érzékeny adataihoz férhettek hozzá – értesült a Guardian.
A Deloitte az Egyesült Államok egyik legnagyobb magáncége, tavaly rekordösszegű 37 milliárd dolláros (9,7 ezermilliárd forintos) bevételt jelentettek. A könyvvizsgálói és adótanácsadói tevékenység mellett kiberbiztonsági tanácsot is adnak, az ügyfeleik közé tartozik több a világ legnagyobb bankjai, médiavállalatai, gyógyszeripari cégei és más multijai közül, illetve kormányzati szervek is.
A Guardian úgy tudja, hogy a fenti szektorok mindegyikében akad olyan ügyfele a cégnek, amelynek az anyagai a feltört emailrendszerben megtalálhatók voltak. Eddig hat céggel közölték, hogy érintett a támadásban, de a belső vizsgálat még tart. Az emaileken kívül a támadók felhasználónevekhez, jelszavakhoz, IP-címekhez és más érzékeny adatokhoz is hozzáférhettek.
A lap szerint a cég rendszerét még korábban törték fel, a támadás hónapokig észrevétlen maradt: a Deloitte csak márciusban fedezte fel, miközben a hekkereknek már tavaly október vagy november óta bejárása lehetett a szerverekre. A támadóknak az emailrendszerbe egy adminisztrátori fiókon keresztül sikerült bejutni, így minden ott található információhoz hozzáférésük lehetett. A Guardiannak nyilatkozó források szerint a kompromittált fiókhoz csak egy jelszóra volt szükség, nem volt hozzá bekapcsolva a kétlépcsős azonosítás.
A támadás az eddigi információk alapján az Egyesült Államokra összpontosult. A Guardiannek a Deloitte megerősítette a támadás tényét, de állításuk szerint csak az ügyfeleik egy kis része érintett. A lap úgy tudja, becslések szerint ötmillió emailhez férhettek hozzá, a cég szerint ennek töredékéről van csak szó, de ennél pontosabbat nem árultak el. A cég egy szóvivője szerint a belső vizsgálatuk során sikerült visszakövetniük a hekkerek tevékenységét a rendszerben, és arra jutottak, hogy nem történt komolyabb baj.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Futball
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.
8 perce
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46