JTZJRDKF LD NMRZAC

Azon kódfejtésben jártas olvasóink, akik képesek voltak kapásból megfejteni a cikk címét, már tudják, hogy miről lesz szó a továbbiakban. Az értelmetlen betűhalmazt értetlenül fogadó többség kedvéért rögtön következzen is a megfejtés:

annyit tesz, hogy

Éppen egy évszázaddal ezelőtt, 1918. február 23-án szabadalmaztatta feltalálója, Arthur Scherbius azt a ránézésre leginkább fura írógépre hasonlító elektromechanikus szerkezetet, ami a II. világháború egyik kulcsszereplőjévé, a gépi titkosítás leghíresebb eszközévé vált.

Kétségtelen, hogy a XX. század egyik legizgalmasabb technikatörténeti szála a híres-hírhedt német kódoló, kódfejtő gép, az Enigma története. A frankfurti elektromérnök egy sor német és svájci elektromossági cégnél dolgozott, és számos találmány fűződött nevéhez: alkotott aszinkron motorokat, fűthető elektromos párnát, kerámiát, miegyebet. Scherbius negyvenéves volt, amikor következett a nagy dobás és benyújtotta szabadalmát a forgótárcsás titkosítógépre, egyúttal megalapítva saját cégét, a Scherbius & Ritter-t. A találmány bejegyzése után elkezdett házalni a forradalmi titkosító géppel, többek között megkereste a német haditengerészetet és a külügyminisztériumot, de akkor még nem mutatott érdeklődést iránta senki.

Forogtak a tárcsák

Miben állt Scherbius találmányának forradalmisága? Az első változatában még meglehetősen behemót elektromechanikus készülék üzenetek kódolására és dekódolására volt alkalmas, úgy, hogy a géppel kódolt szövegek visszafejthetetlenek voltak azok számára, akik nem rendelkeztek másik Enigmával és a visszafejtéshez szükséges kulcsokkal. Használata egyszerű volt: irógépekéhez hasonló klaviatúráján be kellett gépelni a titkosítandó szöveget, a gép pedig papírszalagra nyomtatta az értelmetlen betűcsoportokból álló, siffrírozott szavakat. A gépelés és nyomtatás közt persze azért történt egy s más, lássuk is, hogy mi minden.

A kódológép első verziójának lelke három, vezetékekkel keresztbe-kasul (igazából persze szigorú logika szerint) összekötött, egy tengelyen elforduló betűtárcsa volt. Az input, azaz a mechanikus billentyűzeten leütött billentyű egy elektronikus léptető szerkezeten keresztül elforgatta az első kereket, ami az előre betáplált kapcsolási rendben elforgatta a második és közvetve a harmadik kereket is.

A szerkezet zsenialitása abban rejlett, hogy az első tárcsa minden billentyűlenyomás után automatikusan fordult egyet, így ha két azonos betű is követte egymást a titkosítandó szövegben, az outputban akkor sem volt két azonos betű. Amikor az első tárcsa megtett egy teljes kört, a második tárcsa is elfordult egyet, amikor az is megtett egy teljes kört, akkor a harmadik tárcsa is fordult egyet, így a legegyszerűbb – háromtárcsás – Enigma esetében is tárcsánként 26 betűvel (A-tól Z-ig) és ezek összes kombinációjával számolva, több mint 17 ezer módon lehetett egy szöveget ismétlődés nélkül titkosítani. (Későbbi modellekben a tárcsák számának növelésével illetve betűk felcserélését lehetővé tevő ráadás kapocstáblával még ennél is jóval több lehetőség állt a titkosítók rendelkezésére.)

Az outputként jelentkező tárcsaállás egy 26 betűlámpából álló kijelzőn villantotta fel a titkosított betűt, amit kézzel feljegyeztek vagy a hozzá csatlakoztatott gépíró egység papírcsíkra nyomtatott, hogy aztán a halandzsát morze jelként továbbíthassák. Ennek a cikknek a címét Enigma-emulátor szoftverrel kódoltuk, a tárcsákat meghagytuk A-A-A kapcsolási rendben, így lett az E-ből N, N-ből M, I-ből R, a G-ből Z, az M-ből A és az A-ból C, látszólag teljesen random módon. A kódolt üzenetet csak úgy lehetett egy másik készülékkel visszafejteni, ha a dekódolást végző ember ismerte a kódoláshoz használt kiindulási kapcsolási rendet (esetünkben: A-A-A), viszont pont ennyire egyszerű és könnyen elsajátítható is volt az Enigma használata: ha az üzenet fogadója ismerte a feladó által használt kapcsolási rendet, akkor csak be kellett gépelnie a kapott zagyvaságot, és a felvillanó lámpák szépen kiadták az eredeti szöveget.

Géppel a gép ellen

Scherbius első cége a kezdeti sikertelenséget követően megszűnt és a feltaláló 1923-tól kezdve már egy új cég, a Berlinben alapított Chiffriermaschinen Aktiengesellschaft (röviden: ChiMaAG) nevében kezdte árulni a kódológépet a jól hangzó Enigma néven (az "Enigma" görög eredetű szó, annyit tesz: rejtély, rejtvény). Az Enigmát - annak háromtárcsás, 29 betűs C-jelű változatát - végül 1926-ban rendszeresítette elsőként a német haditengerészet. 1928-ban a hadsereg is használni kezdte a négytárcsás Enigma G-t, és később más országok is vásároltak belőle, különböző verzióiból egyes becslések szerint összesen százezer (!) került forgalomba, és leginkább a II. világháborúban jutottak szerephez, miután az összes német haderőnem átállt a használatára.

Az Enigmát emberi eszközökkel feltörhetetlen gépnek tartották használói, arra viszont nem gondoltak, hogy a gépi kód géppel feltörhető. Ez elsőként 1932-ben meg is történt: a lengyel Marian Rejewski vezette tudóscsapat sikerrel fejtette vissza a gépi kódot. Rejewskiék munkája alapján dolgozott tovább az Enigma által rejtjelezett üzenetek megfejtésén Nagy Britanniában, a Bletchley Parkban matematikusok egy csoportja – köztük Alan Turing, a modern számítógép-tudomány legendás atyja.

Turing és társai elektromechanikus, később elektronikus számítógépeket használtak a kódfejtéshez, és kifejezetten az Enigma-üzenetek dekódolásához épített Bombe számítógépmonstum segítségével szinte minden elfogott német üzenetet meg tudtak fejteni 1940-től a világháború végéig. Az akció annyira titkos volt, hogy 1970-ig nem is tudott róla a világ, a háború alatt a németek nem is gyanították, hogy jószerével minden üzenetüket el tudják olvasni a szövetségesek.

A szövetségesek kódfejtő erőfeszítései végül nemcsak a német birodalom legyőzéséhez, de a modern számítógépek kifejlesztéséhez is elvezettek: tulajdonképpen az Enigmának köszönhetjük a világ első programozható digitális számítógépét, a Colossust, amivel 1943 és 1945 között az Enigma utódjának, a Lorenz kódológépnek feltörésén dolgoztak a Bletchley Park tudós elméi.

Nyitókép: napjaikban a kevés fennmaradt Enigmák árveréseken cserélnek gazdát meglehetősen borsos árakon, a képen is egy aukcióra vitt példány látható (Oli Scarff/Getty Images Hungary)

Források:

• How did the Enigma machine work? (The Guardian)
• Arthur Scherbius (Wikipedia)
• Enigma machine (Wikipedia)
• Navy M3/M4 Enigma Machine Emulator (Louise Dade)