Nem lesz kettős hírfolyam a Facebookon
Nem lesz a Facebookon külön hírfolyam az ismerősök posztjainak, és a híreknek, illetve egyéb tartalmaknak – jelentette be a Facebook hírfolyamával kapcsolatos fejlesztésekért felelő Adam Mosseri csütörtökön, írja a Quartz.
"Közvélemény-kutatások alapján az derült ki, hogy a felhasználók kevésbé voltak elégedettek a posztokkal, amiket így láttak, és hogy a megduplázott fal nem eredményezett több interakciót a családdal és a barátokkal" - írta Mosseri.
Októberben hat országban kezdte meg a techmulti a kettős hírfolyam tesztelését, de már a kezdeti szakaszban kiderült, hogy a felhasználóknak nem tetszik az újítás. A teszt ugyanakkor a médiacégeket is nagyon megijesztette, ugyanis rengeteg hírportál van, ami a Facebook organikus elérésére építve szerzi az olvasói egy részét - vagy éppen a túlnyomó részét. A 60 legnagyobb szlovák Facebook-oldal elérése például 66-75 százalékkal csökkent a teszt idején. Azoknak az oldalaknak nem csökkent az elérése, amik fizettek az elérésért.
A Quartz korábban azt írta az alternatív falról, hogy az a "Facebook legrosszabb tartalmait válogatja össze", és gyakorlatilag nem állt másból, mint mémekből, virális videókból, kamuhírekből, és mindenféle egyéb webszemétből. "Arra jutottunk, hogy ez a funkció nem segíti hozzá a felhasználókat az új tartalmak felfedezéséhez" - írta Mosseri.
Mark Zuckerberg januárban jelentette be, hogy "megjavítja" a Facebookot, és hogy okos beszélgetéseket és vitákat szeretne a cuki videók és a kattintásvadászat helyett. Elvileg a kettős hírfolyam is ezt a célt szolgálta volna. A nagy tervről itt írtunk részletesebben.