![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Május végén már körvonalazódni látszott , hogy az Egyesült Államok milyen feltételekkel hajlandó enyhíteni a kínai ZTE-re vonatkozó szankciókat, bennfentesek szerint pedig kedden a cég alá is írt egy előzetes megállapodást, így úgy tűnik, hogy visszatérhetnek a piacra – írja a Reuters.
Mint azt korábban megírtuk, az USA kormánya hét évre eltiltotta a ZTE-t az amerikai technológiák használatától, mert a cég megszegte az Irán és Észak-Korea elleni amerikai exporttilalmat, és az emiatt kiszabott felfüggesztett büntetés feltételeit sem tartotta be, így áprilisban hét évre eltiltották őket az amerikai technológiák használatától.
A tiltás gyakorlatilag ellehetetlenítette a ZTE működését, hiszen a termékei igen nagy részben - egyes becslések szerint 25-30 százalékban - amerikai technológiára épülnek, használnak csipeket, és persze szoftvereket is, hiszen a telefonjaikon Android fut.
![000 14W52X](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2024/20247/202473/20247368_8a89d28e1cb5cac7c60d889cf85abae4_wm.jpg)
A belső források szerint az aláírt előzetes megállapodás értelmében a kínai cégre egymilliárd dolláros büntetést szabnak ki, 400 millió dollárt pedig letétbe kell helyezniük arra az esetre, ha a jövőben ismét szabályt sértenek. Emellett biztosítaniuk kell gyáraik korlátlan látogatási lehetőségét is, hogy az Egyesült Államok meggyőződhessen arról, az általa biztosított alkatrészeket a megfelelő módon használják, valamint 30 napon belül a menedzsmentet is át kell alakítaniuk az igazgatótanács szintjén.
A megállapodás egyelőre nem végleges, de a korábbi hírek alapján reálisnak tűnik a dolog, sok változásra valószínűleg nem lehet már számítani az ügyben.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)