Lenke
17 °C
29 °C

20 éves a netezésre született Windows 98

gifkeszclk.gif
2018.06.24. 23:37

Húsz éve, 1998. június 25-én jelent meg a boltokban a Windows 98, éppen amikor az internetezés világszerte terjedni kezdett, és ebben az operációs rendszerben már alapból minden összetevő megvolt ahhoz, hogy feltárcsázzuk a netszolgáltatónkat. A Microsoft-vezér Bill Gates április 20-án élőben bemutatta a rendszert Chris Capossela alelnökkel, és ez lett minden idők leghíresebb rendszerleállása:

demó közben beütött a kék halál

A csúnya leégés az egész világhoz eljutott, leadták a tévék, és a videó évekkel később is terjedt a netes fórumokon. Erről az esetről pár éve nekünk is mesélt Chris Capossela egy interjúban.

Akkoriban még olyan lendületesen fejlődtek a számítógépek, hogy a Windows 98 lett a Microsoftnál az egyik legrövidebb életű verzió. A megjelenése után egy évvel kiadtak egy javított második - Second Edition, SE - változatot, aztán 2000-ben megjelent a jókora bukásként elkönyvelt Windows ME, majd 2001 őszén megérkezett az XP, a Microsoft legnépszerűbb oprendszere.

Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy a Win98 jelentéktelen fejezet volt, pedig hatalmas változásokat hozott a Microsoft és a felhasználók életében.

win98.png

Integrálták az Internet Explorert

Ez volt a Microsoft legveszélyesebb és legfontosabb húzása, amivel sikerült kicsinálnia az összes rivális böngészőt, és pont emiatt éveken át pereskedhetett a monopóliumának rosszindulatú kihasználásáért. A Microsoft ellen 1998. május 18-án, tehát a Windows 98 megjelenése előtt elindított trösztellenes pernek évekre visszamenő előzménye volt, és az új operációs rendszer csak olaj volt a tűzre, hiszen ennek már szerves része volt az Internet Explorer 4.0. Ez is megszilárdította az Internet Explorer fölényét a böngészők piacán, és a riválisok hamarosan lehúzhatták a rolót.

Ezen kívül a Windows 98 része volt még az Outlook Express email-kliens, a Microsoft Chat és a Personal Web Server, szóval a Microsoft átfogó webes csomagot adott a felhasználóknak. Az Internet Explorer mélyen beépült a rendszerbe, ez támogatta az Active Desktop nevű megoldást.

Az Active Desktop a modern okostelefonokon megjelenő widgetek, programmodulok elődje

A Windows Asztalon automatikusan frissülő HTML tartalmakat lehetett elhelyezni, például híreket, részvényárfolyamokat. Oké, az akkori csigalassú netsebességen ilyesmire csak a nagyon bátrak vállalkoztak, de a lehetőség már 20 éve ott volt, hogy a böngésző megnyitása nélkül hozzáférjünk online tartalmakhoz.

Frissítés érkezett

Ha egyetlen dolgot kell megnevezni, ami a Microsoft rendszerein a legtöbb kínt okozza, akkor az csakis a Windows Update lehet. Az online frissítés lehetősége a Windows 98-ban jelent meg, akkor még csak webes alkalmazásként, ezzel lehetett újabb témákat, játékokat és eszközmeghajtókat letölteni a gépre (a Windows 95 utólag kapott hozzáférést a szájthoz). 

Biztonsági javításokat is kiadtak, például a hírhedt Y2K hibához

Az eredeti cél az volt, hogy izgalmas újdonságokat terjesztenek majd az Update segítéségével, ám hamar kiderült, hogy a rendszerhibák javításait is hatékonyan el lehet így juttatni a felhasználókhoz. Ez segített megoldani a 2000-es évszámhoz kapcsolódó bugot, ami miatt a naptárak és a programok beépített számlálói megbolondultak volna az ezredfordulótól, és az 1900-as évre ugrottak volna vissza 2000 helyett.

Ebben a frissítési eljárásban akkoriban óriási veszélyforrást is láttak, hiszen egy támadó a frissítőszerverek vagy a netes hozzáférés rosszindulatú manipulálásával simán képes lett volna trójaikat, vírusokat és más kártékony kódokat kiküldeni a netezők számítógépeire. A Microsoft azonban úgy véli, a Windows Update volt az a funkció, amely nagyban hozzájárult a Windows 98 sikeréhez.

Egerek és egyebek

Az átlagos otthoni számítógépező szemében a Windows 98 hardvertámogatása is felért egy kisebb csodával. Viszonylag friss technológia volt az usb (az 1.0-s szabvány 1996-ban jelent meg!), és ezen az oprendszeren már az egerek és billentyűzetek is lehettek usb-sek, nem kellett a béna PS/2-es portokat használni, megjelentek az erővisszacsatolásos játékkontrollerek, az usb elosztókra nyomtatókat, szkennereket lehetett rákötni.

Volt beépített dvd-támogatás, a rendszer kezelte a digitális kamerákat, előre fel volt telepítve a Flash és a Shockwave Player

A Windows 98-ban sok mindent optimalizáltak, de az átlag felhasználónak legfeljebb olyan dolgok lehettek fontosak, hogy a számítógép gyorsabban kikapcsolt, és a vadiúj Disk Cleanup segített törölni a fölösleges fájlokat. Aki egy kicsit profibb volt, az a hatékonyabb töredezettségmentesítést, a regisztrációs adatbázis tisztítását és a fölöslegesen futó programok kigyomlálását is élvezhette a Windows 98-ban.

Ezt nyújtja ma a Windows 98

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy legalább egy pillantást vessek a régi rendszerre, úgyhogy sorozatos szentségtörést követtem el: egy Macbookon futó legfrissebb Ubuntu Linuxon, virtuális gépre telepítettem a torrentboltból kölcsönvett oprendszert. Remélem ezért nem veszi le a fejemet a mostanában is aktív szoftverrendőr BSA. Aki a minimális kockázatot is kerülni szeretné, ide kattintva a böngészőjében újra átélheti a Windows 98-élményt.

A Windows 98 virtuális gépben futtatva természetesen sokkal gyorsabb, mint ahogyan az akkori ajánlott minimális konfiguráción, egy 486 DX2-es és 66 MHz-es processzoron futott. Ennek hála elkerülhetjük a hosszú percekig tartó várakozást, amíg betölt egy-egy funkció, és egy percen belül akár többször újraindíthatjuk a gépet. Erre szükség is volt, hogy az alapértelmezett VGA felbontás helyett, ami 640×480 pixelen vetíti elénk a Windowst, legalább 800×600-ig fel tudjuk tornászni a felbontást. Jó sok szenvedéssel, mert a virtuális gép valamiért nem szerette a videokártya és a monitor driverének megváltoztatását.

Ezen a felbontáson már be tudtam tölteni pár korabeli cikkeket, például a CNN weboldalán a Windows 98-ról.

Képernyőkép – 2018-06-20 13-34-28.png

A CNN-en az archív cikk a megjelenésében is a korabeli technológiához van igazítva, fantasztikus 16 színre és SVGA monitorokra optimalizált felülettel, és olyan közösségi megosztási lehetőségekkel, mint az email és a nyomtatás. Sajnos az akkori hirdetések már nem jelennek meg, pedig az is sokat elárulna a korról.

A Windows 98-at persze csak akkor érdemes újra elővenni, ha valamilyen akkor népszerű játékot szeretnék újra futtatni, mondjuk az eredeti Half-Life-ot, Starcraftot, Unrealt, vagy a Grim Fandangót.