Ötvenedik évére fejét vesztette az Intel

A hidegháború és az oroszokkal folytatott űrverseny az 1950-es években hatalmas feladatok elé állította az Egyesült Államok iparát, és elkezdett kiépülni az a technológiai cégek által uralt régió, amit ma Szilícium-völgyként ismerünk. Egy erős hadiipari kapcsolatokkal rendelkező félvezetőgyártó vállalat, a Fairchild Semiconductors műhelyében találkozott egymással Robert Noyce és Gordon Moore, a szilícium alapú integrált áramkörök és tranzisztorok gyártásának két elismert úttörője, akik 1968. július 18-án úgy döntöttek, hogy inkább saját céget alapítanak.

A cég létrejöttének napján csatlakozott hozzájuk Andy Grove, aki Gróf András István néven született Magyarországon, és több évtizeden át irányította az Intelt, a szárnyai alatt vált a 4 milliárdos cég 197 milliárd dollárt érő multinacionális vállalattá. A csapat negyedik tagja is egy magyar bevándorló volt, Leslie L. Vadász, aki többféle vezetői pozíciót betöltött az Intelnél, és ő irányította azt a fejlesztőcsoportot, amely összerakta a világ első működőképes mikroprocesszorát, az Intel 4004-et.

Az Intel eredetileg DRAM memóriamódulok gyártásával foglalkozott, és egészen 1981-ig ez volt a fő bevételi forrása. Aztán a japán cégek lehalászták a DRAM világpiacát, és alig maradt valami nyereség a memóriákon. Addigra viszont az Intel a processzorbiznisz legnagyobb szereplőjévé vált.

A világ első mikroprocesszora, az Intel 4004 már 1971-ben a boltokba került, amit 1972-ben követett a nyolcbites 8008-as csip, 1974-ben a tízszer gyorsabb 8080-as, majd 1978-ra elkészült a 16 bites 8086-os processzor. Az Intel életében a legnagyobb áttörést az hozta el, hogy Andy Grove 1981-ben meggyőzte az IBM-et, az első tömeggyártott számítógépeiket, az IBM XT-ket építsék a 8088-as csipekre. Az IBM-eken DOS operációs rendszer futott, amit egy akkor még parányi amerikai cégtől, egy bizonyos Microsofttól szereztek be.

Az Intel sikeréhez viszont nem volt elég az IBM. Az is fontos momentum volt, hogy a csipeket az IBM-klónokat gyártó cégek is megkapták tőlük, és ez világszerte fellendítette a számítógépek iránti igényt. Az újabb áttörést 1985-ben megjelent, 32 bites 80386 jelentette. Az Intel ezzel bebetonozta a pozícióját, és azt ígérte, hogy a későbbi processzorai mind kompatibilisek lesznek vele, vagyis a 386-os gépekre megírt szoftverek az újabb processzorokon is futtathatók lesznek.

A Pentium-korszak

A Windows mögött egy kicsit a háttérbe szorult az Intel, ezért a csipgyártó 1991-ben elindította az Intel inside kampányt, amivel a számítógép dobozán belüli tartalomra is ráirányították a figyelmet. A reklámok hatására egyre többen tudták, hogy mi hajtja meg a kedvenc operációs rendszerüket, és ez fontos volt az egyre erősödő rivális AMD-vel szemben.

Ez volt az az időszak, amikor szakítottak a processzorok hagyományos számozásával, és levédett márkaneveket kezdtek használni. Az 1993-ban bemutatott Pentium volt az első ilyen processzor, és ebben elképesztő számítási teljesítményt sűrítettek a lapkába, beindítva a komolyabb grafikájú videojátékok piacát. A Pentiumban egy óriási tervezési hibát találtak, a tranzisztorok hibásan végeztek el bizonyos osztási műveleteket, és miután ez kiderült, vissza kellett hívni az eladott processzorokat, és a cég ezen közel félmilliárd dollárt bukott.

Grove 1998-ban adta át a vezérigazgatói pozícióját Craig Barrettnek, akinek a lehető legnehezebb időszak jutott, az informatikai ipart megrázó és átalakító dotkom-válság alatt kellett helyt állnia. Őt 2005-ben a harminc éve ott dolgozó Paul Otellini követte, aki a processzorokkal foglalkozó részleg vezetőjeként a Pentium piaci bevezetését is felügyelte. Otellini kinevezése meglepő volt, mert mérnökök sorát követte, ő viszont üzleti végzettségű. Bizonyára ez jól is jött, amikor még az IBM-mel kellett üzleti kapcsolatot ápolnia, és döntő szerepe volt abban is, hogy az Apple áttért az Intel processzorok használatára a Mac gépekben.    

Paul Otellini vezetésével érkezett el az Intel a következő technológiai mérföldkőhöz, a 2006-ban bemutatott Core architektúrával, amelyet ma is használunk, a nyolcadik generációját találjuk meg a legfrissebb számítógépekben.

Részben Otellininek, részben pedig 2013-ban az őt követő – és 2018-ban lemondatott – Brian Krzanichnak róják fel azt, hogy a vállalat gyakorlatilag nincs jelen az okostelefonok piacán.

Amikor már látszott, hogy pc-k piaca – és ezzel az Intel processzorok iránti kereslet – meredeken zuhan, a csipgyártó óriás 2013-ban úgy döntött, hogy abban erősít, amihez ért: a gyárak szabad kapacitását eladta más megrendelőknek. Magyarán elkezdett olyan csipeket gyártani, amiket mások terveztek. Ez talán működött volna, ha nem lenne ilyen erős konkurencia. A megrendelésre félvezető lapkákat gyártó versenytársak nemcsak utolérték az Intelt, hanem jócskán leelőzték. A TSMC, a Samsung és a Global Foundries ma már előrébb tartanak a gyártási technológiában.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Intel képtelen elszakadni a Wintel-korszaktól, és a Microsofttal kell folytatnia. Ahogy a Windows háttérbe szorult az Android mögött, és a Microsoft a felhőszolgáltatásokra fókuszál, úgy az Intel is a szerverekbe való csúcskategóriás Xeon processzorokban találta meg a számítását.   

Ezzel persze nem ért véget a történet. Az Intel több tucat céget felvásárolt az elmúlt években, és ezek közt találunk olyanokat, amelyekkel a vállalat új bevételi forrásokhoz juthat. A 2017 márciusában 15 milliárd dollárért megvett MobilEye önvezető autók fejlesztésein dolgozik, a 2016-ban megszerzett Nervana Systems gépi tanulással, míg a Movidius a számítógépes látással foglalkozik. 2008 óta az SSD-k egyre növekvő piacán is jelen van az Intel, és 2017-ben egy új technológiát is bevezetett Optane márkanéven, amit a Micronnal közösen fejlesztett ki. 

Túl nagyra nőtt

Egy ekkora cégnél szinte természetes, hogy jogi nehézségek is felmerülnek. Az Intelnek a mérete, pontosabban a piaci dominanciája jelentette a legtöbb gondot, ami miatt az 1980-as és az 1990-es években is vizsgálatokat indítottak ellene. A fő rivális AMD 2005-ben perelte be a versenyellenes magatartás miatt, de az eljárást 2009-ben megegyezéssel lezárták, az Intel 1,25 milliárd dollárt fizetett az AMD-nek.

Eközben az Európai Unió versenyügyi hatósága is rászállt az Intelre, mert mint kiderült, a cég pénzt fizetett a pc-gyártóknak, hogy kizárólag az ő processzorait használják. A versenykorlátozó magatartás miatt 1,44 milliárd dolláros büntetést szabtak ki rá, és megtiltották neki a pc-gyártók illegális ösztönzését. Hasonló okból Dél-Koreában is megbüntették a céget 25,5 millió dollárra.

Most azt is nehéz lenne megmondani, hogy milyen lesz az Intel következő öt éve. Egyelőre találni kell egy új vezérigazgatót a 2018 június 21-én nőügy miatt lemondott Brian Krzanich helyére, akinek a feladatait most Bob Swan, a társaság pénzügyi vezetője látja el átmeneti vezérigazgatóként.