Amikor elmegy a szoftver kedve

Hát, van ez így. Olaszországban velem is gyakran megesik, angolul, németül kérdezősködöm, nem azért, mert bízom benne, hogy ezeken a nyelveken kapok választ, hanem, hogy jelezzem, nem beszélem az olaszt. Komolyan mondom: senkit sem zavar. Boldog, segítőkész emberek, akik persze minden figyelmeztetés ellenére saját nyelvükön kezdenek el magyarázni. A pékséget még megértem, ott balra, a templomot is talán, aztán elveszek a szavak között, a lélegzetem gyorsul, a nap tűz, a szájak mozognak, a karok két irányba mutatnak, egy kislány sikolt a szökőkút előtt, fagyi esik a paradicsomok közé, kismotor krákog, dudálnak a körforgalomban, másodosztályú pizzát árulnak a turistáknak, lánc csörren amikor a biciklit a táblához kötik, milliárdnyi információ ömlik be az agyamba másodpercenként, csak az nem, amire szükségem lenne, így nem tudok mást mondani, csak egyetlen mondat hagyja el a számat: Az elérési út túl bonyolult.

Persze én csak ember vagyok, nem szoftver.