Nem először írok erről a telefonról, persze én vagyok a hülye, miért nem vettem százezer forintért valami intelligens modellt, ami sokkal szofisztikáltabb hibákkal cseszeget egész nap?! Na szóval, fogtam az én kis Samsung SGH-X660-amat (mint a bibircsók Klaus Maria Brandauer arcához, úgy hozzám nőtt már), és elutaztam vele land of the free, home of the brave-be. Megmondom őszintén, nem vagyok tisztában a készülék tudásával, mert annyira butának tartom, a legtöbb Playboy-nyuszival sem akarunk elbeszélgetni a szabadság és a boldogság kérdéses viszonyrendszerén, de ők legalább szépek, ez viszont buta is, kövér is.
Lényeg, azért bíztam benne, hogy mint az összes mobil 1471 óta, ez is képes lesz kezelni az amerikai 1900 megahertzes hálózatot. Lelövöm a poént: annyira nem. Leszálltam New Yorkban, megpróbáltam bekapcsolni, sikerült is, csak épp a hálózat nem jött be. Sebaj, gondoltam, biztos le vagyunk árnyékolva, majd a városban. De ott is csak kereste a szolgáltatót a telefon. Ledobtam a szállodaszobában, nekivágtam a városnak, mire visszaértem, le is merült a a nagy hálózatkeresésben.
Beállítottam az ébresztést, aztán kikapcsoltam, úgysem ismeri az 1900 megahertzet a kis hülye. Másnap előbb ébredtem, minthogy megszólalt volna, bekapcsoltam, hogy leállítsam az ébresztést. A mobil valami elképesztő vibrálással kelt fel, meg egy üzenettel, hogy mindjárt lemerül az akku. Ha volt is benne még némi tartalék, azt a rezgés biztos kivette belőle.
Aztán életemben először megnéztem a (kikapcsolhatatlan) köszönőüzenetet, amiből kiderült, hogy ez egy háromnormás készülék. Na, most már lendületesebben kezdtem el keresgélni a menürendszerben, és hamar kiderült, miért nem sikerült kézzel sem beállítani a helyi szolgáltatókat: mert előbb a frekvenciát kell megadni a telefonnak. Az utastársamnak egy három-négy éves Sony-Ericssonja volt, az valamiért megtalálta magától, hogy most nem 900/1800 megahertz van, ebben fel sem merült, hogy érdemes lenne körülnézni más sávokban is. Átkattintottam 1900 megahertzre, bejött a T-Mobile, aztán lemerült a telefon.
Lényeg, azért bíztam benne, hogy mint az összes mobil 1471 óta, ez is képes lesz kezelni az amerikai 1900 megahertzes hálózatot. Lelövöm a poént: annyira nem. Leszálltam New Yorkban, megpróbáltam bekapcsolni, sikerült is, csak épp a hálózat nem jött be. Sebaj, gondoltam, biztos le vagyunk árnyékolva, majd a városban. De ott is csak kereste a szolgáltatót a telefon. Ledobtam a szállodaszobában, nekivágtam a városnak, mire visszaértem, le is merült a a nagy hálózatkeresésben.
Beállítottam az ébresztést, aztán kikapcsoltam, úgysem ismeri az 1900 megahertzet a kis hülye. Másnap előbb ébredtem, minthogy megszólalt volna, bekapcsoltam, hogy leállítsam az ébresztést. A mobil valami elképesztő vibrálással kelt fel, meg egy üzenettel, hogy mindjárt lemerül az akku. Ha volt is benne még némi tartalék, azt a rezgés biztos kivette belőle.
Aztán életemben először megnéztem a (kikapcsolhatatlan) köszönőüzenetet, amiből kiderült, hogy ez egy háromnormás készülék. Na, most már lendületesebben kezdtem el keresgélni a menürendszerben, és hamar kiderült, miért nem sikerült kézzel sem beállítani a helyi szolgáltatókat: mert előbb a frekvenciát kell megadni a telefonnak. Az utastársamnak egy három-négy éves Sony-Ericssonja volt, az valamiért megtalálta magától, hogy most nem 900/1800 megahertz van, ebben fel sem merült, hogy érdemes lenne körülnézni más sávokban is. Átkattintottam 1900 megahertzre, bejött a T-Mobile, aztán lemerült a telefon.