Kínai hackerek több alkalommal is bejutottak a Fehér Ház számítógépes hálózatába, ahonnan kormánytisztviselők levelezését töltötték le – állítja a Financial Times. A betörők minden alkalommal viszonylag rövid ideig tartózkodtak a rendszerben, de így is sikerült adatokat lopniuk, mielőtt az IT-s szakemberek befoltozták a biztonsági réseket.
Informatikai biztonsági szakértők azt gyanítják, hogy a támadások mögött a kínai kormány áll, írta meg az IT.café. A behatolásokat a 2007-ben az állam ellen indított kibertámadások megelőzésére és vizsgálatára felállított National Cyber Investigative Joint Task Force észlelte, amely rögtön hangsúlyozta, hogy a támadók a szigorúan bizalmas hálózatokhoz nem fértek hozzá.
Dana Perino, a Fehér Ház sajtóasszisztense nem kommentálta a hírt, mint ahogyan a kínai nagykövetség sem, bár Kína a múltban a hasonló gyanúsításokat hidegháborús gondolkodásnak nevezte.
A Newsweek szerint egyéb incidensek is történtek az elmúlt időszakban: feltörték azokat a számítógépes rendszereket, amelyeket az amerikai elnökjelöltek használtak a kampányhoz, ebben az esetben a crackereknek sikerült nagy mennyiségű adatot letölteniük. Egy másik hivatalnok szerint ezek a támadások szintén Kínából indultak, de a forrásukat ezeknek sem lehetett kétséget kizáróan megállapítani.
Miközben az Egyesült Államok aggódik az őt ért kibertámadások miatt, egyéb államok úgy vélik, hogy az USA is él az elektronikus kémkedés adta lehetőségekkel. Bob Woodward, a Washington Post veterán riportere (és a Watergate-botrány kirobbantója) szerint az amerikai állam is kémkedik az iraki kormány ellen.