Óvadék ellenében szabadlábra helyezték brit hatóságok szerdán azt a Solo nicknéven ismert adatkalózt, akit egy amerikai ügyész "minden idők legnagyobb hadügyi hekkjével" vádol. A harminckilenc éves Gary McKinnont utoljára kedden fogták el a brit rendőrök. A londoni férfit azzal gyanúsítják, hogy 2001-ben és 2002-ben összesen ötvenhárom alkalommal tört be az amerikai hadsereg, a hadügyminisztérium és az űrkutatási hivatal, a NASA számítógépeibe.
Többéves tapasztalat
A Pentagram című amerikai hadügyi kiadvány korabeli beszámolója szerint Solo 2002 februárjában barátnője londoni lakásából megbénította két amerikai hadibázis, a Fort Myer és a Fort McNair elektronikus levelezését, ráadásul 1300 e-mail accountot és jelszót törölt a rendszerből. McKinnon hekkerkörökben ismert, mondhatni publikus eszközökkel hatolt be a célszámítógépekbe, onnantól pedig meglehetősen parlagias módszerrel, a kereskedelmi forgalomban is kapható RemotelyAnywhere szoftverrel garázdálkodott a hadsereg komputerein. Egy évvel korábban Solo belekóstolt egy New Jersey állambeli haditengerészeti bázis Earle számítógépébe is - mint kiderült, ez a gép végezte a hadihajók azonosítását, helymeghatározását és harckészségének ellenőrzését.
Az amerikai ügyészségtől származó adatok alapján Solót 2002 márciusában őrizetbe vette a britek high-tech bűnözőkre szakosodott bűnüldöző egysége, az NHTCU. Akkor az USA illetékes kerületi ügyésze, Paul McNulty azt mondta: "Legyen ez üzenet minden potenciális kiberhekkernek - nem vagytok láthatatlanok, nem cselekedhettek névtelenül. Megtalálunk benneteket, elfogunk és a törvény szigorával sújtunk le rátok, ha számítógépes hálózatokba próbáltok betörni."
Bush-t utálta, vagy csak ufóra vadászott?
Bár az amerikai kormány becslései szerint a szuperhekker által okozott károk felderítése és helyreállítása összesen egymillió dollárba került, Solo mindeddig nem állt bíróság előtt. Ha az USA-ban tárgyalnák az ügyét, akár hetvenéves börtönbüntetést is kiszabhatnának rá, ezért ügyvédje azt próbálja elérni, hogy a brit törvények alapján ítélkezzenek fölötte: "Az amerikai bíráskodási rendszer kevés bizalmat ébreszt" - mondta tudósítóknak Karen Todner.
A Pentagram szakírója úgy értesült, hogy McKinnon anarchista volt, aki utálta az akkori elnököt, George Bush-t és az általa folytatott politikát, ezért törte fel számolatlanul a titkos adatokat tároló hadi számítógépeket. Todner viszont most a BBC-nek azt mondta: ügyfele azért kutakodott, mert az ufók létezéséről szeretett volna megbizonyosodni, és mert nyilvánosságra akarta hozni az amerikai hálózatok biztonsági hiányosságait.