Februárban húszmilliót adtak el a Microsoft operációs rendszeréből világszerte, elődjéből, az XP-ből 17 milliót értékesítettek forgalmazásának második hónapjában. Ezzel a Vista túl is teljesítette az elemzői várakozásokat, akik arra számítottak, hogy az új rendszer rosszabbul nyit majd, mint annak idején az XP. Ugyanakkor szakértők azt is megjegyezték, hogy az elmúlt években megduplázódott a pc-s piac: 2002-ben még csak 51 millió gépet értékesítettek világszerte, idén várhatóan 96 milliót, arányaiban tehát rosszabbul szerepel a Vista. Ráadásul a húszmilliós eredmény nemcsak egy hónapból jött össze: 2006 végén már Vista-kuponokkal adták el a konfigurációk egy részét, ezek Windows XP-vel érkeztek a vásárlókhoz, viszont utólag ingyen lehetett frissíteni a gépeket az új operációs rendszerrel. Egyes elemzők szerint 2006 utolsó hónapjaiban a gépek kétharmadát már kuponnal értékesítették, így viszont kimondottan gyászos a Vista második hónapja.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!