Szétszedték az Apple TV-t

Most kiderült, hogy mi van a lapított dobozban, mert szétszedték. Eddig sem volt titok, hogy 1 gigahertzes Pentium M, Geforce Go 7300-as grafikus mag, 256 megabájt memória, 40 gigabájtos merevlemez van benne, most viszont látszanak is az alkatrészek. Elemzők szerint az Apple TV-ből 800 ezer darab mehet el 2007-ben, és 1,8 millió 2008-ban. Ja, és akinek még nem tiszta: bűvészkedés nélkül nem lehet majd összedugni a hagyományos tévékkel, olyan kimenetek vannak rajta, amik szinte kizárólag nagyfelbontású lcd- és plazmatévékkel működnek együtt. ITT Nokián és Precision 2000-n tehát nem megy. Íme a bele:

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32