Támad a kutyacsip

Csipet ültetnek a pitbullokba, rottweilerekbe és dobermanokba egy brazil államban, hogy ellenőrizhető legyen az állat, és ha megtámadna valakit, felelősségre vonhassák a gazdáját. Bello Horizontéban, Minas Gerais állam fővárosában egy 2006-ban elfogadott törvény alapján már el is kezdték a mikrocsipek beplántálását a pitbullokba. Összesen 2500 kutyatulajdonost érint majd a kötelezettség. A költségeket a város állja, ám a rendelkezés alól kibújó gazdák súlyos büntetésre számíthatnak: 854 realt (közel 80 ezer forintot) kell fizetniük, közölte kedden a város állatellenőrzési központjának koordinátora. Az illetékes elmondta, hogy a szigorú intézkedés bevezetésére azért volt szükség, mert gyakran előfordul, hogy ha egy kutya megtámad valakit, a gazdája egyszerűen kidobja az állatot. Idén már két halálos áldozata volt a pitbulltámadásoknak a brazil államban, egy 29 éves nő és egy egyhónapos kisbaba. (via MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32