Római hajóroncsra akadtak Kölnben

Az első évszázadban közlekedett római teherhajó roncsaira találtak rá Kölnben. A lelet új információkkal szolgálhat a kétezer évvel ezelőtti technikákról és szállítási szokásokról. A kölni belvárosában folyó metróépítkezés helyszínén, csaknem 12 méter mélységben feltárt kétméteres tölgyfa deszka az első vizsgálatok szerint egy 22 méter hosszú és három és fél méter széles teherhajó darabja lehetett. A deszka elkészítéséhez használt tölgyfa számítások szerint i.e. 142-ből való. A hajót feltehetően Kölnben építették, mivel a felhasznált faanyag a városhoz közeli hegyvidékről származott. A lapos fenekű teherhajó a római uralom alatt álló Köln kikötőjében süllyedt el és megfeneklett a hajdani medervonalban. A hozzá hasonló felépítésű hajók a római kori Európában az első évszázadban terjedtek el széles körben, és köveket, faanyagot vagy háziállatokat szállítottak. A feltárt roncsdarabot négy részre vágva felszínre hozzák és a restaurálás után feltehetően 2011-ben múzeumban kiállítják. A hajóroncs egy másik, ennél jóval nagyobb darabja még mindig egy betonfal mögött fekszik, amely átfúrta a hajó fenekét. Egyelőre még nem tudni, egyáltalán kiszabadítható-e ez a roncsdarab és ha igen, mikor.


[via MTI]

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59