Barack Obama BlackBerry-függő. A megválasztott amerikai elnök legrosszabb szokása saját bevallása szerint az, hogy folyton az emailjeit olvasgatja okostelefonján. A BlackBerry állandóan vele van, legtöbbször az övére akasztva hordja a baloldalon, hogy mindig kéznél legyen (Obama balkezes). Január 20-án ,amikor hivatalba lép, könnyen lehet, hogy búcsút mond majd a telefonnak és az emailezésnek is. A készülék biztonsági problémákat okozhat, mert ha magánál tartja, akkor nyomon követhető, hogy merre jár, az emaileket pedig az elnöki iratokra vonatkozó törvény (Presidential Records Act) alapján bekérheti bíróság vagy kongresszusi vizsgálóbizottság, és iktatni kell a levéltárba. Szakértők szerint az elnök ezért jobban teszi, ha lemond az emailezésről, különben nyilvánosságra kerülhetnek az elektronikus levelei.
Így tett például George W. Bush, aki 2001-ben, hivatalba lépése előtt néhány nappal körlevelet írt legközelebbi barátainak, hogy a jövőben ne számítsanak elektronikus levélre tőle. "Nem szeretném, hogy a magánlevelezésem illetéktelen kezekbe kerüljön. Nagyon szomorú, de az egyetlen megoldás az, hogy nem kommunikálunk a világhálón" - írta Bush, aki korábban sűrűn emailezett. A leveleket törölni sem lehet a Fehér Ház rendszeréből. "Azonnal felugrik egy szigorú figyelmeztetés az elnöki iratokra vonatkozó archiválási szabályokról" - mondta Mike McCurry, Bill Clinton volt elnök sajtótitkára.
Az első BlackBerry 2002-ben jelent meg. Az email- és üzenetkezelő szolgáltatásokkal és webböngészővel ellátott okostelefont az Egyesült Államokon kívül ugyan alig használják, Amerikában viszont az iPhone-nál is népszerűbb.
(MTI)