A Logitech szerdán bejelentette, hogy eladta egymilliárdodik számítógépes egerét.
Az 1981-ben, a svájci Apples városában, egy családi házban megalapított cég rövid idő alatt megvetette lábát a Szilícium-völgyben is. Első kiskereskedelmi forgalomban kapható egerét 1985-ben mutatta be, és 1996-ra már százmillió eladott példánynál járt, hét évvel később pedig már az 500 milliós határon is túl volt.
A Logitech ma több mint 100 országban árul egereket, és naponta átlagosan 376 000, havonta összesen 7,8 millió darabot gyárt. A Gartner szerint ma már több mint egymilliárd ember használ számítógépet világszerte, és ez a szám újabb egymilliárddal fog nőni 2014-re. A Logitech ennek megfelelően folytatja a a fejlesztést, hogy megnyerje a következő egymilliárd egérfelhasználót is.
„A gesztusokat felismerő Logitech MX Air légiegér és a hibrid Logitech diNovo Mini tenyérnyi méretű billentyűzet már mutatnak valamit abból, hogy milyen irányú újítások várhatók a Logitech következő generációs eszközeitől. Míg termelékenységi szempontból a hagyományos billentyűzet és egér továbbra is ésszerű választásnak tűnik, a digitális életterek és a kikapcsolódás új formái egészen új utakat nyitnak a számítógéppel való kapcsolatteremtésben, legyen szó akár fizikai érintésről, hangvezérlésről vagy valami egész más és új dologról” – villantotta fel a lehetőségeket Rory Dooley, a vállalat vezérlőeszközöket gyártó üzletágának igazgatója. (IT.café)