A következő hírrel hónapokra elegendő muníciót biztosítunk az kényszeres iPhone-fikázók népes táborának, hogy az Apple-telefon tulajdonosain gúnyolódjanak.
Az Edible Apple jelentése szerint a meghökkentően primitív iFart alkalmazás (különféle szellentéshangokat ad ki a telefon gombnyomásra) meghódította az Apps Store-t, és napok alatt gazdaggá tette a program íróját, Joel Commot. A december 12-i megjelenés óta, vagyis alig több mint két hét alatt 114 ezren fizettek 99 centet, és töltötték le a telefonjukra (vagy iPod Touchra) a programot, ezzel 79 ezer dollárral (közel 15 millió forint) növelve Joel bankszámlaegyenlegét. A csúcs karácsony két napja volt, amikor az addig is figyelemreméltó érdeklődés megötszöröződött, a digitális fingás két nap alatt 58 ezer fizetős letöltést, és napi húszezer dollár (3,7 millió forint) bevételt produkált.
Karácsonykor egyébként az egész Apps Store és iTunes forgalma megugrott, elemzők szerint azért, mert az emberek tömegesen kezdték el beváltani az ajándékkuponjaikat. Az Apple 30 cent jutalékot tesz zsebre minden egyes Apps Store-ban elköltött dollár után, a maradék a fejlesztőé.