A Microsoft pénteken jelentette be, hogy a nagy érdeklődés következtében meghosszabbítják a Windows 7 nyilvános tesztverziójának letöltési határidejét, így nem január 24-ig lehetett ezt megtenni, hanem február 10-ig.
A lépést akár kiváló kampányfogásnak is tekinthetjük, hiszen először egy 2,5 milliós letöltési limitet hirdettek meg, majd a valóban óriási érdeklődés miatt – a Microsoft szerverei január 10-én nem is bírták a terhelést – a határt eltörölték, és bejelentették, hogy január 24-ig minden igénylő letöltheti az operációs rendszert, és kaphat kulcsot. És most a Windows 7 blogban Brandon LeBlanc pénteken közölte a cég újabb döntését, mely további letöltési lehetőségeket kínál fel.
A blog szerint február 10-éig lehet a letöltést megkezdeni, és azok számára, akiknél valamilyen okból megszakadt a folyamat, még két napig lehetséges a befejezés. Azok, akik letöltötték a programot, korlátlan ideig igényelhetnek termékkulcsot, de a hozzáértőbbek számára adott egy kis buhera is, amellyel az eredetileg 30 napos használati időszakot kulcs nélkül növelhetik 120 napra. (IT.café)