![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Tizenhat hónap alatt először fordult elő, hogy a Nintendo hadonászós konzumkonzolja, a Wii alulmaradt a Sony konzoljával, a PlayStation 3-mal szemben. Az utóbbiból 146 948 darabot adtak el márciusban az országban, míg Wii-ből csak 99 335-öt – írja a BBC hírportálja. A Microsoft konzolja, az Xbox 360 jóval elmarad mögöttük 43 172-es eredményével, de Japánban a Sony és a Nintendo japán cégek lévén hagyományosan erősebbek a konzolpiacon, mint a Microsoft.
A PS3 feltörését sokan két sikerjáték, a Resident Evil 5 és a Ryu Ga Gotoku 3 megjelenésével magyarázzák, más elemzők szerint az eredmények a Nintendo visszaesését is mutatják, legalábbis ami a Wii-t illeti. A cég ugyanis kézi konzoljának új verziójával, a DSi-vel újabb sikereket ért el, Nagy-Britanniában például minden idők negyedik legjobb első hétvégéjét produkálta 92 ezres eladással. Wii-ből eddig 50 milliót adtak el világszerte, ami jóval több, mint a PS3 és az Xbox 360 eredménye (21 millió, illetve 28 millió) – igaz, az egy konzolra eladott játékok terén a Wii nagyon elmarad a két riválistól.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)