Két hónappal azután, hogy a Google vezérigazgatója, Eric E. Schmidt lemondott az Apple igazgatótanácsában elfoglalt posztjáról, hasonló döntésre jutott Arthur Levinson is, aki kilenc éve az Apple egyik csúcsvezetője, és egyben öt és fél éve a Google igazgatótanácsában is ott ült.
A lemondásoktól függetlenül az amerikai kereskedelmi felügyelet (Federal Trade Commission, FTC) folytatja a vizsgálatot a két cég ellen, hogy kiderítse, az igazgatósági tagok közötti átfedés nem járt-e a piaci versenyt befolyásoló hatásokkal, főleg mióta egyes területeken (mint az okostelefonok operációs rendszerei) a Google és az Apple egymás közvetlen vetélytársának számít.
A Google nem kommentálta Levinson kiszállását, és az sem derült még ki, hogy lesz-e a helyén új tag a vezérkarban, vagy Schmidttel, és az alapító Sergey Brin-Larry Page párossal együtt kilencen maradnak. A kilépés hírére egyébként mindkét cég részvényárfolyama emelkedéssel reagált, a Google 524, míg az Apple 191 dollárral egyaránt az év legmagasabb árfolyamát érte el.
Elemzők szerint az egymás igazgatótanácsaiból kivonulás nem menti meg a két céget attól, hogy súlyos antitrösztvádakkal kelljen szembenézniük.