Benedek
-2 °C
14 °C

Bemutatták az EU első intelligensotthon-koncepcióját

2010.02.15. 16:41
6 hozzászólás

Az intelligensotthon-technológiát, azaz a háztartási berendezések egy köztes eszközzel, például mobiltelefonnal való vezérlését mutatták be Németországban. Az Európai Unió által finanszírozott i2home projekt célja olyan lakókörnyezet kialakítása, amelyben nagyobb mozgásteret kaphatnak az idős vagy a fogyatékkal élő emberek, olvasható a BBC-n.

A projektben résztvevő felhasználói csoportok, európai egyetemek és iparági résztvevők közös munkájának eredményeként az intelligens otthon fűtése, hűtése és az egyéb elektronikai berendezések is egy felhasználó által választott eszközzel irányíthatók.

A fejlesztők munkája hivatalosan is befejeződött, eredményeiket pedig egy saarbrückeni mintakonyhában mutatták be. A rendszer lényege, hogy a háztartási berendezések, épületgépészeti megoldások egyetlen közös vezérlőeszközzel akár egy hagyományos tévékészüléken keresztül is kezelhetők.

A hallássérülteket például a képernyőn megjelenített szöveges üzenet figyelmezteti, ha csengetnek, a látássérültek pedig minden szöveges vagy képi eseményről hanggal kísért magyarázatot kapnak.

Ginger Classen vak akadálymentesítési szakértő elmondta, hogy végre egy olyan technológiával találkozott, ami valóban működik. "Ha ezt a technológiát minden gyártó alkalmazni fogja, akkor akár olyan gépeket is vehetek, amelyeket a látó embereknek terveztek" - magyarázta Classen.

A rendszer egyik legfontosabb vonása, hogy az idős, például Alzheimer-kórban szenvedő embereknek teheti könnyebbé a felügyelet nélküli életet. A kijelzőn megjelenő virtuális asszisztens a napszakoknak megfelelően kérdéseket intéz a beteghez. A gyógyszerek helyes bevétele mellett a felhasználó tudatállapotát is ellenőrizni lehet.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!