Csökkent a Vodafone nyeresége
A brit központú vállalat közleménye szerint a bevétel 45,9 milliárd font volt, 3,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Elemzők 45,5 milliárdra számítottak. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) az elemzői előrejelzéseknek megfelelően 0,4 százalékkal 14,7 milliárd fontra csökkent. A nettó profit 7,97 milliárd font volt, 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az eredmények elsősorban a dél-európai térségben romlottak, a gazdasági válság és a Spanyolországban egyre élesebb piaci verseny miatt. A kontinens északi részén, valamint Indiában és Dél-Afrikában elért eredmények részben ellensúlyozták a veszteségeket.
A társaság a legtöbb piacon megtartotta vagy növelte részesedését, a következő időszakban pedig erősebben koncentrál majd az internetezésre alkalmas okostelefont használó ügyfelek kiszolgálására. A magyarországi érdekeltség eredményére vonatkozó adatokat nem tartalmaz a jelentés.