Jónás, Renátó
5 °C
18 °C

Memetika-könyvek

2002.02.01. 12:19
Szivárványbontás címmel új kötete jelent meg a memetika nagymesterének, Richard Dawkinsnak. A leghűségesebb tanítványok egyike, Susan Blackmore szintén egy vaskos munkával ("A mémgépezet / Kulturális gének - a mémek") rukkolt elő.
Szivárványbontás

Tudomány, szemfényvesztés és a csoda igézete - hirdeti Dawkins könyvének alcíme. A cím Keatsre utal, az angol költő ugyanis úgy vélte, hogy Newton - színekre bontva a fehér fényt - a szivárványt az összes szépségétől megfosztotta. Dawkins nem ért egyet Keats-szel, hiszen Newton "szivárványbontása vezetett a színképelemzéshez, és nagyrészt innen származtatható minden, amit ma a kozmoszról tudunk." Rideg, érzéketlen-e a tudomány, ahogy néhány poétikus lélek állítja? Vagy - és Dawkins ezt a véleményt hirdeti - csak a hamis sallangoktól szabadítja meg a valóságot? Például a szemfényvesztéstől, mert sokan, "ha a szivárványt védelmező költőknél kevésbé fennkölten is, örömüket találják a rejtélyekben, és becsapva érzik magukat, ha a rejtély magyarázatot lel." Holott a "tudomány legjobb megnyilvánulásában a költészetnek is jut hely".

Richard Dawkins
1941-ben Nairobiban született, zoológus. Az Oxford Egyetem professzora, leghíresebb műve az először 1976-ban publikált "Az önző gén" (The Selfish Gene), mellyel iskolát, sokak szerint új tudományos diszciplinát teremtett: a máig viták kereszttüzében álló, gyakran megkérdőjelezett memetikát. Számos munkája magyarul is megjelent: Az önző gén, A hódító gén, A vak órásmester, Folyam az Édenkertből. Egyik leghíresebb amerikai tanítványa az evolúció elméletét a mai csúcstudományos gondolkodással "összeházasító" Daniel C. Dennett.
Dawkins amúgy leszedi a keresztvizet a parafenoménekről, posztmodern mágusokról, a "nagy regény ködös jelképeiről". Egyébként rendkívül széles skálán mozog: korunk legfelkapottabb tudományágait elemzi - a többi között (természetesen) a genetikát, a memetikát, az asztrofizikát, a Gaia-elméletet, az evolúciós biológiát, a számítógépes technológiákat, és a virtuális valóságot. Máskülönben a memetika atyja arra a kérdésre keresi (és adja meg) a választ, hogy valójában mi is a tudomány, mi tekinthető annak, s mi nem. Márpedig a tudomány és a költészet egy bizonyos ponton túl ugyanolyan emelkedett régiókba kerül. Azaz, Keats tévedett_ Mint ahogy a Sokal-Bricmont szerzőpáros által "intellektuális imposztoroknak" titulált, a "könnyen hívő lelkekre mély hatást gyakorló" francia posztmodern filoszok is.

Dawkins mindezt kellően, de nem szőrszálhasogatóan tudományos, inkább olvasmányos stílusban bizonyítja.

A könyv egésze pedig John Brockman "harmadik kultúrára" vonatkozó elképzeléseit is igazolja: korunk valódi diskurzusai, intellektuális csemegéi már nem annyira a hagyományos "humán" beállítottságú szerzők tollain, klaviatúráján, hanem sokkal inkább a filozofikus hajlamú természettudósok számítógép-billentyűzetén fogannak_

A mémgépezet

Susan Blackmore
1973-ban, Oxfordban diplomázott pszichológiából és fiziológiából. 1980-ban a Survey Egyetemen ő szerezte az első parapszichológiával foglalkozó angol PhD-t. Több könyve jelent meg, neves folyóiratokban (például az Independent-ben) és tudományos magazinokban publikál. Különböző rádiós és televíziós műsorok gyakori vendége. Jelenleg a Nyugat-Angliai Egyetem (Bristol) pszichológia fakultásán ad elő.
Talán Susan Blackmore Dawkins leglelkesebb, legihletettebb követője. Olyannyira, hogy még a könyv előszavát is a Mester írta. Az Oxford English Dictionary mém-meghatározását adja: "a kultúra eleme, amely feltehetően nem genetikai eszközök révén - elsősorban utánzással - adódik át." Blackmore a másolásból indul ki: az evolúciót, a törzsfejlődést, a legfőbb emlős állatvilágból történő kiemelkedését is a másolásra, az utánzásra vezeti vissza. Kulturális génekre, azaz mémekre. A mémek pedig örökös versenyben állnak egymással. Élik a saját életüket, elmevírusokként terjednek. "Amikor utánzunk valakit, akkor valami átadódik" - véli Blackmore. "Ez a valami aztán újra és újra továbbadódhat, így kel önálló életre. Nevezhetjük ezt a dolgot eszmének, utasításnak, magatartásnak, egy darab információnak_ de ha tanulmányozni akarjuk, nevet kell adnunk neki. Szerencsére van ilyen név. Ez a mém." Az szerző izgalmas és szórakoztató művében szinte mindent - történelmet, földönkívülieket ("a földönkívüliek, mint mémplexek"), emberi magatartásformákat, vallásokat ("a vallások, mint mémplexek") - a memetikából, a mémekből eredeztet. A valódi kulturális replikátorokból, á la gének. De mennyire valódiak a mémek? Mert Blackmore időnként már-már "hús-vér" entitásokként ír róluk. És terjednek, rendületlenül terjednek, ideális terepük a világháló. A mémek újabb és újabb mémeket eredményeznek, "hoznak világra", például szexmémeket is, többek között.

Tény, a kötet számos igazságot, és még több részigazságot tartalmaz, viszont egy kissé leegyszerűsíti a valóságot, olyan érzésünk támad, mintha a földi (és a földön kívüli) élet összessége semmi másból nem állna, csak a mémek (és a gének, de az egy másik történet) csatározásából, térhódításából, a replikátorok kíméletlen túlélési harcából. Egyébként rendkívül tanulságos, szórakoztató olvasmány.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?