Lehetséges-e a halhatatlanság?

Sokan megmosolyogják a gondolatot, tudományos alapok nélküli álmodozásnak, elszállt fantáziálásnak tartják. Mások szerint, az emberi életkor ugyan drasztikusan meghosszabbítható, de mindig lesz végső határ. Tény, a születéskor várható élettartam - elsősorban a fejlett országokban - az utóbbi száz évben majdnem harminc évvel nőtt. A tudományos-technikai trendeket figyelembe véve, semmi okunk feltételezni, hogy a folyamat a végéhez közeledne. Viszont ez még mindig nem a halhatatlanság.

A fősodor: mélyhűtés, feltöltés, nano

Holozófia Perry Tipler vallásos képzeteivel egy "életirányító, életfenntartó holisztikus filozófiát" állít szembe, melyet holozófiának nevez. A létezés egészére kell kiterjednie, természetfeletti hatalom nélkül. "A vallás - holozófia, de a holozófiának nincs szüksége vallásra" - írja. Például a zen-buddhizmus is egy nem-vallásos holozófia. Isten nélkül kell a halhatatlanságban és a feltámadásban bíznunk.

A hatvanas években Robert Ettinger a mélyhűtés (cryonics) elméletén munkálkodva boncolta mélyrehatóan a témát (The Prospect of Immortality, 1964). Később FM-2030 vált a halhatatlanság elsőszámú teoretikusává. A robotikus Hans Moravec tudatfeltöltése, valamint a nanotechnológia úttörőinek (főként Drexlernek) néhány meglátása szintén ezt a perspektívát erősítik. E - transzhumanista - módszerek (cryonics, uploading, nano) kidolgozói és követői a mainstream immortalisták. Már amennyiben fősodornak tekinthetjük őket_

Frank J. Tipler egy másik (kozmikus) jövőképet vázol fel, a három (meghökkentő jellegük ellenére realisztikus, de legalábbis elképzelhető) út helyett az apokaliptikus feltámadás/feltámasztás mellett tör lándzsát. Michael Perry dolgozataiban a "fősodort" és Tipler koncepcióját igyekszik közös nevezőre hozni.

A halhatatlanság önmagában nem megoldás, a problémát célszerű tágabb összefüggésben vizsgálni: milyen világban élünk majd, adottak lesznek-e a feltételek ebben a világban ahhoz, hogy reményeinknek megfelelően éljünk? Perry mágikus jelszava a "boldog halhatatlanság", írásaiban viszont főként a tudományos-filozófiai aspektusokat ismerteti.

A jövő a jelen - Perry determinzmusa

A determinizmusból, illetve a kvantummechanika párhuzamos valóságaiból indul ki. "Egy determinista univerzumban a jövőt teljes mértékben a jelen határozza meg" - írja. A nem-determinista világban viszont, a véletlenszerű (random) események miatt nem prognosztizálható a jövő. Halhatatlanságunk csak az előbbiben képzelhető el, és Perry szerint több érv szól az abszolút determinizmus mellett, melynek két típusát különbözteti meg. Az elsőben minden további nélkül hozzáférhetünk a jövő menetének alakításához szükséges információmennyiséghez, a másodikban (például a párhuzamos világok esetében) nem. Ugyanakkor létezik egy, harmadik típusú, fordított determinizmus is: a múltat (sokkal inkább, mint a jövőt) a jelen határozza meg. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt is könnyen beláthatjuk, hogy - amennyiben a múltra vonatkozó kellő információval rendelkezünk - a valaha élt lények feltámaszthatók. Nagy kérdés, hogy mikor rendelkezünk, rendelkezünk-e valaha is az irdatlan mennyiségű adattal? Mert, ha nem, akkor búcsút inthetünk a feltámadásnak.

Föltámad a múlt

Michael Perry Amerikai kutató, számítógép-tudományokból szerzett PhD-t. Az Arizona állambeli Scottsdale-ben él, ahol a mélyhűtéssel foglalkozó Alcor Alapítványnál dolgozik. 2000-ben, a Universal Publishers gondozásában jelent meg "Forever For All: Moral Philosophy, Cryonics and the Scientific Prospect of Immortality" című kötete.

A kételkedők számára Perry a rövidebb távúnak tűnő mélyhűtést javasolja. Kecsegtető ugyan a cryonics, de a fordított determinizmus következtében, a jövőben a repertoár egyéb, ma még ismeretlen technikákkal bővülhet. Viszont milyen eljárásokkal lehet a teljes kozmikus történelmet (az atomok alatti szintig) rekonstruálni? Egyelőre, és még nagyon sokáig, bizonyossággal semmit nem állíthatunk: nincs és abszolút mértékben elképzelhetetlen az a módszer, mellyel a legapróbb részletekig terjedő pontossággal járhatnánk el.

A párhuzamos világok esetében gyökeresen más, biztatóbb a helyzet, mert az összes lehetséges történelem párhuzamosan fut, ráadásul valamennyi valós. Egy adott személyről fennmaradt információk alapján, illetve a (kissé homályos) nanoarcheológia által az illető újjáéleszthető. A nemes feladat - párszáz, esetleg ezer év múlva - poszthumán utódainkra vár. Vissza a múltba, a személy adatainak megfelelő időbe és megfelelő térbe! Nagy munka lesz, hiszen a szerves élet első csíráiig kell leásniuk_

Talán mégis a mélyhűtés és a halhatatlanság egyéb fősodorba sorolt technikái a járhatóbb / felfoghatóbb utak?