Galaktikus civilizációk

Freeman Dyson

Megatechnológiák: az égitestek és a műholdak közötti irdatlan hosszú, masszív, űrliftként funkcionáló kábelek gyártása, egyes bolygók (például a Vénusz vagy - még inkább - a Mars) Földszerűvé alakítása (Terraform), a csillagok élettartamának meghosszabbítása, mesterséges bioszférák, Dyson-gömbök kiépítése.

Freeman Dyson már az ötvenes évek végén azon következtetésre jutott, hogy galaxisunk (főként a csillagokban koncentrálódó) energiái nincsenek kellő mértékben hasznosítva. Noha gyönyörű a csillagfény, de sokra nem megyünk vele, ráadásul, előbb-utóbb úgyis kialszik. Egy valóban intelligens társadalom ekkora luxust nem engedhet meg magának.

A (lehetséges) civilizációk intelligenciafoka (Kardasev-típusok) energiafelhasználásuk és -birtoklásuk függvénye. Az első típusba - mi efelé közelítünk - egy adott bolygó, a másodikba - Dyson-szférák - a Naprendszer, a harmadikba egy egész galaxis, a negyedikbe a világegyetem teljes energiakészletét ellenőrző civilizációk tartoznak.

Hogyan mentsük meg, miként hasznosítsuk naprendszerünk kárba vesző energiáit?

Dyson javaslata: a csillagot "zárjuk" egy gömbbe, a Naprendszer egészére kiterjedő kozmikus tojáshéjba. (Az első változatban napenergia-kollektorokból álló gömbrendszer szerepelt.) Az alakzathoz gigászi mennyiségű, a hidrogénnél és a héliumnál szilárdabb alapanyag szükséges. Beindulhat az űrkohászat: ha valamelyik óriásbolygót (a Jupitert, esetleg a Szaturnuszt) szétszedjük, nem szenvedünk többé hiányt, ráadásul az eredeti célt is elértük, az energia nem pocsékolódik el, új élettereket nyerünk. Anders Sandberg szerint a mai műholdak jelentik a Dyson-szférákhoz vezető út kezdetét. A következő (néhány évre prognosztizált) lépés a kisebb holdak, aszteroidák kollektorokká alakítása, önreplikáló gépekkel. A Jupiter esetében tízszer, de akár ezerszer hosszabb ideig tartó munkálatokra számíthatunk.

Dyson egyrészt J. D. Bernal 1929-es dolgozatából, másrészt az angol Olaf Stapledon (1886-1950) 1937-es sci-fijéből, A csillagkészítőből merített. Stapledon természetes bolygók nélküli napokról írt, melyeket az ultraintelligens földönkívüli civilizációk mesterséges világok koncentrikus gyűrűivel vettek körbe.

Freeman Dyson 1923-ban, Crowthorne-ban (Berkshire) született angol fizikus. Tanulmányait Cambridge-ben, a Cornell és a Birmingham Egyetemeken végezte. 1951 és 1953 között a Cornell Egyetem fizika-professzora, 1953 óta az amerikai Princeton Felsőfokú Tudományok Intézetének tanára, jelenleg professzor emeritus. A kvantumelektrodinamika és a térelmélet megalkotója. Több tudományos társaság tagja, kitüntetések birtokosa. Számos könyve, tanulmánya jelent meg. Esther Dyson cyberguru édesapja.

A "szféra" továbbfejlesztett változatát a matematikus/fizikus végzettségű Larry Niven vázolta fel Ringworld című regényében (1970). Nem kell ízekre bontanunk a Jupitert: a Naprendszer bekerítésére a központi csillagtól mintegy százötvenmillió kilométer távolságra lévő, anyagtakarékosabb üreges korongot javasolt. A gravitációt a korong rotációja eredményezi, a nappal-éjszaka ciklusokat egy második, belső körgyűrű biztosítaná. A dupla Dyson-szféra ötletét egyébként Dan Alderson vetette fel. A kisebbik alakzat áttetsző lenne, napfény világítaná. Atmoszféra viszont csak abban az esetben létesíthető, ha a külső szféra nincs túl messze a belsőtől.

A Naprendszer nyersanyagként történő felfogása koncepcionális változást eredményezett. Végtelenek a lehetőségek, az univerzum átrendezhető, megkezdődhet a kozmikus építészet. Dani Eder konstrukciója, a 480000 kilométer átmérőjű "buborékvilág", hidrogéngázszféra köré telepített, burokszerű élettér. Paul Birch a Jupitert gyűrűzné be úgy, hogy a "kolónián" a Földhöz hasonló gravitáció lenne, a kellő energiamennyiséghez pedig a bolygó hőforrásait megcsapolva jutnánk hozzá ("SupraJupiter").

Nick Szabó szerint legcélszerűbben akkor járnánk el, ha a csillaghoz minél közelebb, sőt, a magjába építenénk a burkokat ("elmerülő Dyson-szférák"). Hara Ra - a hozzáférhető energia és anyag maximalizálása, illetve a kommunikációs nehézségek minimumra csökkentése végett - az egész galaxist egyetlen óriási formába rendezné, fekete lyukkal a középpontban. A Galaxisagy szintű civilizáció tagjai nem csillagfúzió, hanem a fekete lyuk és a "galaktikus Dyson-szféra" által kapnák az irdatlan mennyiségű energiát.

Nem elhanyagolandó kérdés: mennyire stabil egy Dyson-szféra? Megoszlanak a vélemények. A túlzottan instabil változatok akár kozmikus katasztrófákat, galaxisok összeütközését is okozhatják. Keith Henson és Eric Drexler szerint orvosolható a probléma, nem kell többet tennünk, "csak", röppályáját módosítva, elmozdítanunk az egyik galaxist a másik útjából. A Földet vették alapul: ha orbitális útján, a bolygó elé "napvitorlákat" helyezünk, a gravitáció következtében, rendszerré állnak össze a Földdel.

A napfény nyomására pedig az egész komplexum kényszerül szélesebb röppályára. Hasonló módszert kellene alkalmaznunk a csillagokkal is: az égitest fölé "fényvitorlákból" összetevődő hemiszférát szerkesztünk, majd a csillagvitorlarendszert rakétasebességű fúziós fotonmeghajtóvá alakítjuk. Ha ezt tesszük egy adott galaxis valamennyi csillagával, akkor maga a galaxis is elmozdítható. ("Lehet, hogy soha nem lesz rá szükségünk, de jó, ha tudjuk" - nyilatkozta Henson. "Úgy tűnik, az Androméda-galaxis másodpercenként nyolcvan kilométerrel közelít felénk. Nagyjából ötbillió év múlva ér ide, ha tartja a tempót. Könnyen lehet, mind az ötbillió évre szükségünk lesz ahhoz, hogy eltérítsük.")

A Nap, mint ipari csillag A koncepciót a Houston Egyetem fizikusa, David R. Criswell dolgozta ki, és állítólag akár pár száz év múlva aktuélis is lehet. A művelet, Dyson elképzeléseihez hasonlóan, az elfecsérelt anyag és energia hasznosítását célozza. Ha a bolygókat szétszedhetjük, miért pont a legfőbb energiaforrás maradna érintetlen? Criswell két módszert javasol: a csillag rotációjának növelését, illetve részecskegyorsítók által kivitelezhető összepréselésüket. A Nap fejlődését sokkal könnyebben ellenőrizhetjük így, sőt, várható élettartamát is meghosszabbíthatjuk. A csillagtakarékossággal és a csillagmozgatással tehát mindenki jól jár.

A galaxisokat szintén átformálhatjuk - vélte Dyson. Túl sok a csillag, túl kevés a bolygó, tehát a csillagokat kellene bolygókká alakítanunk. Összeütköztetnénk őket, a hasznosítható hulladékból pedig gyönyörű planétákat hoznánk létre, s máris lakályosabb lenne a kozmosz.

A csillagközi utazás mikéntjét Ben Finney és Eric Jones dolgozta ki. Járgányul azokat a kivételes üstökösöket szemelték ki, melyek más naprendszerekbe is eljutnak. Víz van bőven, gravitáció és atmoszféra ugyan nincs, de mesterségesen kreálhatók, azaz - kis csapatokban, galaktikus nomádokként - irány az Alpha Centauri!