Vendel
7 °C
20 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

A harmadik kultúra és az új humanisták

2002.08.05. 14:20
"Valami radikálisan új van a levegőben" - írja a hálózati kultúra egyik legjelesebb szakértője, az Edge Foundation alapítója, az azonos című online periodika kiadó-szerkesztője, John Brockman. Fizikai rendszerek új típusú értelmezésére, a "valóságalapú" neurobiológia, agykutatás, genetika tudatunkat átalakító fejlődésére gondol.
E mozgások eredményeként művészetek és tudományok ismét egyetlen globális, "harmadik" kultúrában fonódnak egybe. Az egybefonódáson munkálkodó, napjaink szellemi mozgásainak középpontjában álló tudósok, egzakt diszciplínákból kiinduló kutatók, írók a jelen "új humanistái". Visszatérnek a holisztikus reneszánsz világszemlélethez: az átlagos tizenötödik századi firenzei értelmiségi Dante munkásságát, és a kor tudományos vívmányait egyaránt ismerte. (Leonardo, vagy Michelangelo nemcsak művészként, de tervező mérnökként is egyetemes érvényűt alkottak.)

A harmadik kultúra

John Brockman
Brockman meghatározása C. P. Snow kultúra-felosztásából eredeztethető: a hagyományos literátus entellektüel, illetve a tudományos attitűdből. Egy, a kilencvenes évek első felére teljesen idejétmúlttá vált kettősségből. A (például) Freudon, Marxon, modernizmuson nevelkedett "klasszikus" intellektuális réteg ugyanis - tudomást sem véve, elutasítóan nyilatkozva a permanens tudományos-technológiai forradalomról - egyre inkább a maga által épített elefántcsonttornyokba menekül. Kommentárok kommentárjain, belső használatú zsargonon nyugvó kultúrájukat fényévek választják el az empirikus módszerektől, a valós világtól.

Brockman ugyan nem tesz említést róluk, de nemcsak a reakciós literátusokra, hanem Alan Sokal és Jean Bricmont posztmodern intellektuális imposztoraira is asszociálunk. Igaz, szemben az "első kultúra" bajnokaival, ők nem marginalizálódtak. Még nem.

Az új kultúra zászlóvivői, munkáikban a tapasztalati úton megfigyelt valóságra alapozó tudósok, írók az utóbbi tíz év során fokozatosan vették át az Egyesült Államok hagyományos műveltség- és közízlésformálóinak a szerepét. Megváltozott a fődiskurzus iránya, legtrendibb jelenségeknek manapság (többek között) a molekuláris biológia, a genetikus tervezés, a virtuális valóság, a cybertér, a mesterséges intelligencia és élet, a komplex rendszerek számítanak.

Csupa olyan diszciplína, melyek ugyan nem léteztek korábban, de ha léteztek volna, nyilvánvalóan periférikus agymenésekként, speciális technikai termékekként, és nem a szellemi élet központi megnyilvánulásaiként könyvelték volna el őket. Sajnos, a legtöbb oktatási intézményben ma is a hagyományos képzés dominál: mi mással magyaráznánk, hogy művészettörténészek a vizuálisérzékelés minimális ismerete nélkül elmélkednek képekről, "társadalmi konstrukcionista" irodalmárok az antropológiai megfigyelések teljes mellőzésével merengenek bölcseket, bősz természetvédők az evolúciós biológia létezéséről sem tudva száműznék a genetikusan módosított táplálékokat? Írásaik a valóságra történő reflektálás helyett korábbi szaktekintélyek szövegeit magyarázzák, értelmezik újra.

Kulturális pesszimizmus

Közben észre se veszik, hogy az igazi tudomány - s nem a divatos, normaként elfogadott pesszimizmusból táplálkozó álságok (például a hermeneutika) - elszáguld felettük. A nemes vadember mítoszából, Nietzschéből, Spenglerből merítve a Nyugat alkonyáról, beteg társadalmainkról szenvelgenek. "Ha Schopenhauer Prozacot szedett volna, talán más filozófiai rendszert dolgozott volna ki" - fűzi hozzá mindehhez Oliver Bennett, a Warwick Egyetem professzora. A szinte vallásos áhítattal tisztelt mesterek szemével ugyancsak nehéz napjaink valóságát tanulmányozni. A kulturális pesszimizmus önmagára referáló, zárt rendszer.

"Ellen-narratívája" a tudomány kettős optimizmusa: egyrészt, (mint a Moore-törvény) minél több az eredmény, annál több a tennivaló. Másrészt, a tudomány tartalma: a felfedezések nem véleményeken, hanem a valóságon alapulnak.

Szerencsére a természettudományos (megfigyelés-központú, statisztikai és egyéb) módszerek egyre inkább teret hódítanak a "klasszikus" társadalomtudományokban és a művészetekben is.

Új humanisták

Brockman több könyvét (így a cyberelitet bemutató Digeratit is) az új humanistáknak szentelte.
Az evolucionista szemlélet bajnokainak (Stephen Jay Gould, Richard Dawkins, Lynn Margulis), az agy és a számítógép közötti kapcsolat legjelesebb vizsgálóinak (Marvin Minsky, Daniel C. Dennett, Francisco Varela, Roger Penrose), az eredet-kutatóknak (Martin Rees, Paul Davies), a komplexitás-elméletek kidolgozóinak (Stuart Kaufman, Christopher G. Langton), a szingularitásról elmélkedőknek (W. Daniel Hillis), média-teoretikusoknak (Douglas Rushkoff). Többek között...
Zömük a Brockman által alapított Reality Club tagja.