Technoélet 2002/2020

"Már itt van a jövő" - olvashatjuk a főszerkesztői előszóban a kissé közhelyszerű megállapítást, ám a későbbiekben mégis az állítás igazságáról bizonyosodhatunk meg. Jelen trendek, húsz, harminc, vagy még több évre szóló prognózisok, fantáziálások, következtetések, álmok és utópiák: mindez bőséges képanyaggal illusztrálva. Innen-onnan - filmekből (Metropolisz, Szárnyas fejvadász, Final Fantasy, Brazil, 2001, Alien), képregényekből, karikatúrákból, stb. - összeszedett, de a szedett-vedettség, az eklektika ellenére egységes vizuális arculat_ Két lépés távolság? Humor? Játszadozás? Szkepticizmus? Vagy, mindez együtt, mert - újabb sztereotípiával élve - a jövő (dacára az előrejelzéseknek) csak kiszámíthatatlan? Közben meg véresen komoly fejtegetések, tudományos eszmefuttatások, riasztó és/vagy derűs meglátások, közérthető, ismeretterjesztő, de szakszerű nyelvezeten tálalva...

Jó érzékkel válogatott, még a témakörben "utcahosszal vezető" angol nyelvű sajtónak is tanulságos, példamutató magazint tart kezében a szerencsés (és franciául tudó) olvasó - hogy a hazai hiányokat, bepótlandókat ne is említsük_

Megközelítések

Hat témakörben - jövőképek, technológiák, egészség, hatalom, külsőségek, ökológia - kalandoztak a szerkesztők, s közben igazi "nagyágyúkat" (Brian Aldiss, Jeremy Rifkin, Mitch Kapor, Ray Kurzweil, John Markoff, Kevin Warwick, stb.) szólaltattak meg.

Valamennyi blokkot egy-egy átfogó - hol esszészerű (Geoffrey A. Landis: A jövő jónak tűnik), hol sci-fi mini-novella (Frederik Pohl: Miért húnynak ki a civilizációk?), hol dráma-forgatókönyv (Cynthia Ward: Regeneráció), hol fiktív memoár (Roger Smith: Az erőszak vége, Charles Dexter Ward: Kedves paradicsomaim), hol helyzetjelentés / kor- és kórkép (Dan Simmons: Én vagyok Madame Bovary!) - írás vezet be. De talán a "prológoknál" is izgalmasabbak a blokkzáró, a Wired-ből átvett fogadások. 2029-ig túlszárnyalja-e a számítógép az emberi agyat? Kurzweil szerint (természetesen) igen, míg Kapor a nemre voksolt.

Tízezer dollár a tét. Előidéznek-e 2020-ig a biológiai fegyverek, illetve az adott biológiai ágens hibás alkalmazása egymillió (vagy több) halottal járó katasztrófát? Lesz-e legalább egyetlen, 2000-ben született ember, aki 2150-ben is élni fog? Ezer-ezer dollár a megnyerendő / elvesztendő összeg. Vagy: 2020-ban is az Egyesült Államok számítanak majd a Föld numero egy légszennyezőjének? Kétezer dollár - Alexander King, a Római Klub egyik alapítója az USA-ra, míg Peter Spark, a "környezet-szoftvereket" (szabályozás, becslések) fejlesztő Ecsponent-guru Kínára voksol. És így tovább - fogadhatunk, nyerhetünk, veszíthetünk, persze, ha egyáltalán megérjük...

A tanulmányokról annyit, hogy - jövőkutatás ide, jövőkutatás oda - azért elsősorban a máról, 2002-ről szólnak, a cybervilág átalakulásáról, csodavárás utáni szélcsendről, az egyre inkább fókuszpontba kerülő biotechnológiáról, fém és szilikon helyetti molekuláris, organikus gépecskékről, "okos" és még "okosabb" szerkentyűkről...

Bevezetés Cyberiába, 2002 - akár ezzel a címmel is nyugodtan megjelentethették volna.