Már szállítják az új Atom processzort
Az Intel megerősítette, hogy már szállítja a partnereknek az új Atom processzort. A csip a rövid idő alatt jelentős sikereket elért N270-es utódja, és eredetileg úgy volt, hogy csak 2009 közepén kerül majd piacra, de úgy látszik, nagy volt az igény rá, így a tervezettnél előbb megkezdték a gyártást.
Az N280-as csak visszafogott órajel-növekedést hoz magával, az igazi nagy újítást a processzorral érkező GN40-es grafikus csip jelenti. Ez ugyanis az előd harmatgyenge gyorsítójával szemben már hardveresen támogatja a 720p-s felbontású videókat, talán erre a változtatásra volt a legnagyobb igény a piac részéről.
Maga a processzor is gyorsabb lett, 1,6-ról 1,66 gigahertzre nőtt az órajel, míg a rendszerbusz 533 megahertz helyett mostantól 667 megahertzen ketyeg. A platform teljes ára 60-65 dollárba kerül.
Az Asus EeePC 1000HE lesz az első, amelyiket az új Atommal szállítják, bár még nincs pontos dátum a premierre.