További Hardver cikkek
Az IBM kutatói lassan két éve dolgoznak egy olyan fejlett kérdésértelmező és válaszkereső (Question Answering, röviden QA) rendszer fejlesztésén, amely képes emberi nyelven megfogalmazott komplex kérdésekre adekvát és értelmes válaszokat adni. A vállalat szerint a Watson névre keresztelt rendszer belátható időn belül olyan fejlettségi szintre jut, hogy már a csúfos kudarc kockázata nélkül bemutatható lesz nagyközönség előtt is, írta meg az ITcafé.
Gép az ember ellen
A kutatók kifejezetten nagyszabású show keretében remélik demonstrálni a komoly számítási kapacitással megtámogatott szoftver mesterséges intelligenciáját: megnyerték az ügynek az amerikai CBS televízióban évtizedek óta sugárzott, igen népszerű Jeopardy! – nálunk a 90-es években Mindent vagy semmit! néven honosított – kvízműsor készítőit. A rendszer – amint arra alkalmasnak ítélik – itt mutatkozik majd be egy újabb „ember a gép ellen" forduló keretében.
Ebben a műfajban az IBM nem újonc, hiszen a vállalat által fejlesztett Deep Blue számítógép 1997-ben sakkban legyőzte az akkori világbajnokot, Garri Kaszparovot. A feladat azonban most jóval komplexebb: a gépnek a legkülönfélébb területekkel kapcsolatos, ráadásul gyakran rafináltan megfogalmazott kérdéseket kell először is megértenie, majd rövid idő alatt megválaszolnia.
A kutatók szerint a Watson (melyről azt nem tudni, hogy a 2005-ben beüzemelt Blue Gene Watson szuperszámítógépen fut-e, vagy a névrokonság csak véletlen) ma még elbukna az emberi versenyzők ellen, akik közül a legjobbak általában a kérdések 85 százalékát helyesen válaszolják meg. „A végső cél az, hogy olyan számítógépeket készítsünk, amelyek emberi módon képesek beszélni. De még nem jutottunk el idáig" – magyarázta David A. Ferrucci, az IBM mesterségesintelligencia-kutatója a New York Times-nak.
Emberi arcot kaphat
A tévés vetélkedőben a rendszernek nem kell emberi tulajdonságokat emulálnia. A kérdéseket elektronikus szövegként fogja megkapni, ezeket az emberi ellenfelek is látni fognak majd, de nekik fel is olvassa azokat a műsorvezető, Alex Trebek. A gép szintetizált emberi hangon válaszol majd és választ kategóriákat. Az IBM várhatóan a helyszínre szállítja majd egyik Blue Gene szuperszámítógépét, ezen fut majd a szoftver. A rendszer nem kapcsolódik az internetre, hanem minden tudása a korábban már beletáplált és indexelt információkból áll majd.
A producerek számára az egyik legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy a gépet milyen formában jelenítsék meg a nézők számára. Felmerült, hogy egy kijelzőn látható figura személyesíti majd meg, de egészen biztosan komoly viták várhatók e kérdésben, többek között a karakter neméről is. Az ötletelés egyelőre az elején tart, még azt sem tudni, hogy kik lesznek az emberi ellenfelek, de felmerült, hogy meghívják Ken Jenningset, a legsikeresebb játékost, aki 74 egymást követő alkalommal nyert és összesen 2,52 millió dollárt vitt haza 2004-ben.