Árat csökkent a Sony
Kezdődik Kölnben Európa legnagyobb videojáték-kiállítása, a Gamescom. Ha voltak is kételyek azzal kapcsolatban, hogy szüksége van-e a játékiparnak a tavaszi E3 és az őszi Tokyo Game Show mellett egy harmadik ilyen rendezvényre, a Sony most eloszlatta azokat, a japán cég a németországi show nulladik napjára időzítette legfontosabb idei bejelentéseit.
A Playstation 3 összes modelljének árát száz dollárral csökkentik, így a 80 gigabájtos merevlemezzel érkező alapmodell most éri el a 2006-os premierkor még roppant ijesztőnek tűnő 600 dolláros ár felét. Ezzel még mindig a Sony gépe marad a legdrágább a piacon (a Wii a megjelenése óta 250 dollárért megy, az Xbox360 legolcsóbb, retard packnak csúfolt verziójáért 200-at kérnek), de most már nem annyira látványos a különbség, mint eddig volt.
Az árcsökkentés rögtön életbe lép, aztán ősszel jön az új PS3-modell (szintén 300 dolláros áron), ami könnyebb és vékonyabb lesz az elődjénél, és az eddigi 80 helyett 120 gigabájtos merevlemezt kap.
A Sony és a játékkiadók is azt várják az árcsökkentéstől, hogy a válságból lassan kifelé tartva majd ez meghozza a játékosok kedvét a vásárláshoz, legkésőbb az idei karácsonyi piacra, ami a teljes éves forgalom nagy részét behozza ebben az iparban. A videojátékok piaca egyébként már fél éve folyamatosan rosszabb eredményeket mutat, mint a 2008-as év hasonló hónapjaiban.
Átalakul a Playstation 3 online játékokat kezelő (és játékok, filmek vásárlására is használt) rendszere, a Playstation Network, a PSP hordozható játékgépbe könyvolvasó kerül, és lassan bemutatkozik a PS3 mozgásérzékelős kontrollere is, amivel elvileg a gép már mindent fog tudni, amit a szupersikeres Wii tud, csak sokkal szebb grafika mellett.