Hadonássz a fotelből az egér–billentyűzet-hibriddel
További Hardver cikkek
Vezeték nélküli billentyűzet és mozgásra reagáló 3D-s egér – amikor először hallottam róla, nem tudtam elképzelni, hogyan lehet úgy kialakítani, hogy kényelmesen lehessen használni mindkét funkciót. Egy billentyűzetnek ugye akkorának kell lennie, hogy tíz ujjal tudjak gépelni rajta. Ehhez képest egy egérnél nem árt, ha kicsi, főleg akkor, ha kézben kell tartani és levegőben kell hadonászni vele. Nem lövöm le a poént, de a kettő közül csak egyik funkciójának tudott maradéktalanul megfelelni.
Hadonászástól a finom mozdulatokig
Amikor megláttam a dobozt, hangosan felnevettem: egy pici, alig 15 centiméter hosszú, 9 centi széles és 3,3 centi vastag kütyüt vettem a kezembe. Előítéletem azt mondatta velem, hogy ezzel bizony nem fogok tudni kényelmesen írni. Hogy mekkorát tévedtem, mi sem mutatja jobban, hogy ennek a cikknek ezt a bekezdését is a tárgyalt billentyűzeten írtam – igaz, jóval lassabban és kevésbé kényelmesen, mint egy hagyományos billentyűzeten. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején.
A teszt meglepően jól indult, beledugtam a számítógép egyik usb-portjába a drivert tartalmazó pendrive-ot és vártam. Alig fél perc múlva használatra készen volt a kütyü, a kezembe fogtam és elkezdtem hadonászni. Szó szerint hadonászni, mert nem hittem, hogy finom mozdulatokra is képest – eddigi hasonló kütyükkel való tapasztalataim ugyanis nem ezt mutatták. A kütyüben amúgy van egy három dimenziós érzékelő, így amerre mozgatom az egeret, arra megy a kurzor is a monitoron.
Néhány perc gyakorlás után belejöttem annyira, hogy megnyugtató módon eltaláljak mindent a monitoron, majd jó félóra után már magabiztosan irányítottam és kattintgattam. A legnehezebb az volt, amikor csak finoman, néhány milliméterrel kellett arrébb húzni a kurzort. A pici monitoron ez szinte lehetetlennek tűnt, a nagy lcd-tévén azonban már több volt a sikerélmény.
Az egér akkor kényelmes, ha következetesen lehet használni, vagyis ha fél centit mozdítom balra a kezemet, akkor a monitoron is mindig annyit mozogjon. Ez itt nem mindig sikerült, az egér gyakran elállítódott, ez abban mutatkozott meg, ha egyenesen előre tartottam az egeret, a kurzor a monitor bal oldalán villogott. Kalibrálni egyszerű ugyan, kár hogy nagyon gyakran kellett. Ettől eltekintve a többen, akik csak néhány percre vették kezükbe a kütyüt, könnyen kezelhetőnek találták az egeret.
Ékezet nélkül könnyű
Nézzük a billentyűzet részét, ezzel már sokkal több problémánk volt. Gépelni nagyjából úgy lehet rajta, mint a QWERTY billentyűzetes telefonokon: két kézzel jól megmarkolom a kütyüt és a hüvelykujjammal nyomogatom a betűket. Egészen nagy sebességet lehet ezzel elérni, persze közel sem akkorát, mint a normál méretű billentyűzettel. Óriási hátrány, hogy angol billentyűzetkiosztással kapható csak – feltéve, hogy magyarul, ékezetekkel akarunk írni. Ezt is lehet ugyan, de nem látni, hogy hol van az é és az ű, az emlékezetünkre kell hagyatkozni. És az örök probléma, az í betűt elég sokáig kerestem, végül az Alt+j billentyűkombinációval tudtam előcsalogatni.
Gyorsbillentyűk is vannak a multimédiás funkciók és különböző alkalmazások miatt, ezek azonban csak Windowson működnek. Az Air Keyboard majdnem minden operációs rendszerrel kompatibilis: Windows 98/ME/2000/XP/Vista, Windows 7, Mac OS X (10.2-es vagy ennél újabb verzió) és Linux – XP-n, Win 7-en és Mac OS X-en próbáltuk, tényleg működik.
Két darab ceruzaelem kell hozzá. Azt nem sikerült kideríteni, mennyi ideig bírja a két elemmel, mi három napig használtuk viszonylag intenzíven és nem kellett elemet cserélni. A kütyü amúgy energiatakarékos módba kapcsolja magát, ha tíz másodpercig nem használjuk, és elég egy gombnyomás, hogy visszahozzuk. Négy perc után pedig hibernált állapotba kapcsol.
Összességében azt mondanám, hogy nem váltja ki a hagyományos egér-billentyűzet kombót, hiszen azt sokkal kényelmesebb és gyorsabb használni. Az Air Keyboardot egy helyzetben tudom elképzelni, mint igazán kényelmes kiegészítőt. Ha például rákötjük a laptopot az lcd-tévére és a kanapén ülve netezek, twitterezek, facebookozok, vagyis valami olyat csinálok, amikor nem kell sokat írni. Ilyenkor is használható az összes eddig gyártott vezeték nélküli billentyűzet és egér, de ehhez legalább nem kell a térdünkön egyensúlyozni a billentyűzetet és a combunkon mozgatni az egeret.
Az Air Keyboardot a Bigyóshoptól kaptuk kölcsön.