Drótnélküli rekorder

Az eredeti gyártó, a Compaq röviddel a Palm után, 1999-ben hatolt be abba a nisbe, amit a felettébb kúl és felettébb sikertelen Apple Newton, a világ talán első digitális asszisztense hagyott maga után. Amióta a HP 2002-be megvette a Compaqot, a sorozat HP iPaq néven él tovább, de a dicső múlt és sok-sok patina ellenére a HP meglehetősen későn, idén nyáron merészkedett először a telefonos kéziszámítógépek piacára, a 6300-as sorozattal Alig vártuk hát a lehetőséget, hogy megtudjuk, milyen csodát eredményezett a fél évtizedes gyártási tapasztalat, meg a rutin, meg a patina, meg amire ilyenkor még hivatkozni szokás.

Rossz kezdés

A belvárosi szaküzletben beszerzett iPaq 6340 ehhez képest azzal kezdte tesztpályafutását, hogy nem volt hajlandó működni. Pontosabban a PDA-funkciókkal nem volt semmi baj, de a telefonba egy éjszaka alatt sem sikerült életet lehelni. Amikor ugyanez magának a kereskedőnek (egyébként egy iPaq 6340 boldog tulajdonosának) sem sikerült másnap, egy "teljes értékű" cserekészülék érkezett valahonnan egy raktárból, ami sólyom módjára azonnal meglátta a GSM-hálózatot, és szerencsére azóta is látja. Fogjuk rá, hogy egyedi hiba volt.

Ránézésre az iPaq rövidebb, viszont szélesebb, mint a korábban tesztelt i-mate, és mindehhez antennával is felszerelték - hogy ez visszalépésnek számít-e, vagy a progresszív retrotechno design elkerülhetetlen velejárója , azt majd eldönti az utókor. Az egyhangú, ezüstre fújt felületet a tervezőrészleg itt-ott fekete műanyaggal oldotta, a szokásos módon programozható kezelőgombok pedig (a Pocket PC-k esetében alaphelyzetben kontaktlista, naptár, hívásindítás és -megszakítás) alulra kerültek, egymás mellett sorba, nem pedig a gép négy sarkába, mint az i-mate-en.

Áfa nélkül 150 000 forintos árával az iPaq pontosan egy tízezressel olcsóbb, mint az i-mate, pedig a nyers lóerőket tekintve egyértelműen lemarad ahhoz képest. Texas Instruments gyártmányú processzorának órajele mindössze 168 Mhz, és csak 64 MB memória került bele, amivel fele akkora névleges teljesítményt jelent, mint a vetélytársba szuszakolt 400 Mhz-es ARMS és 128 Mb RAM.

Erős folytatás

Az iPaq mentségére legyen mondva, hogy a teljesítménybeli elmaradás a mindennapi használat során nem hogy nem zavaró, hanem gyakorlatilag észrevehetetlen. Egy hardcore benchmark teszten nyilván előjönnének a különbségek, de egy telefonos PDA-n hardcore benchmark tesztet futtatni olyan, mint étteremben a padlóra köpködni: egyszerűen illetlenség. Ennek ellenére kérdés: ha a HP ennyire lemarad a konkurenciától a lóerők tekintetében, mivel kompenzálja vajon a csaknem azonos árat?

Két fontos dolgot tud az iPaq, amit az i-mate nem: van benne wifi, és adnak hozzá egy szükség esetén csatlakoztatható "billentyűzetet". Ünnepélyes bejelentés következik: a wifi (pontosan: WLAN 802.11b) rendszerbe iktatásával az iPaqben rendelkezésre álló drótnélküli adatátviteli lehetőségek száma megközelítette a lehetséges maximumot - és akkor a drótról és a hangról még nem is beszéltünk. Köszönjük meg a HP-nek, hogy az infrás, a bluetooth-os, GPRS-es és wifis kapcsolataink menedzselésére különálló, ha nem is szép, de legalább használható kezelőfelületet kapunk, ami az i-mate-ről sajnos nem mondható el.

A billentyűzeten viszont ne próbáljunk meg nagyregényt írni, mert az ínhüvelygyulladás fájdalmas, nehezen gyógyuló betegség. Nagyregényt írjunk kockás füzetbe, de még jobb, ha diktáljuk valakinek: az iPaq billentyűzete hosszabb sms-ek bepötyögésére mindenesetre elmegy, kivéve, hogy az egykezes megoldáshoz érdemes legalább akkora tenyérrel rendelkeznünk, mint amekkora a kaliforniai kormányzónak van.

Határozott verdikt

És hogy i-mate vagy iPaq? A két PDA közötti különbségek sokszoros osztással addig egyszerűsíthetők, hogy magabiztosan kijelenthetjük: akinek a wifi fontosabb, annak talán, esetleg az iPaq, akinek a kamera, annak talán az i-mate jön majd be jobban. Igaz, az SDIO révén az utóbbi gépbe sem ördöngösség wifit varázsolni, de az is igaz, hogy a Magyarországon fellelhető nyílt wifi csomópontok száma egyelőre nem garantálja, hogy bárhol, bármikor csak úgy letöltsük Jennát és Roccót. Az i-mate kicsit gyorsabb, a HP meg névre hangzik jobban, de mivel az i-mate elődje tartóstesztünkben már bizonyított, semmi ok az átlagosnál komolyabb használhatósági problémánkat feltételeznünk. Végül pedig igen megnyugtató a tudat, hogy mindkét gép majdnem egyformán drága. Ha pedig már egy vagyont fizettünk bármelyikért, kénytelenek leszünk legalább addig szeretni, ameddig az aksi bírja. Aztán majd úgyis lecseréljük egy féltéglára.