A mi autóhifink

Ha megvagyunk a merevlemez beszerelésével, akkor először is fel kellene töltenünk zenével, azaz mp3-fájlokat kell rá másolnunk. Ennek érdekében a kis DMP3-C dobozt USB 2.0 csatlakozóval látták el, amin keresztül a feltöltés villámsebes: egy teleírt, 650 megabájtos CD-ROM tartalmát (ez ugyebár uszkve 10 óra mp3-zene) körülbelül 3 perc alatt át lehet dobni a DMP3-C vincseszterére. Ha gépünkön nem 2.0, hanem régebbi az USB verziószáma, semmi gond, a DMP ezzel is felveszi a kapcsolatot, de a sebességről ez esetben le kell mondanunk: másolás közben nyugodtan elmehetünk ebédelni.

Ha feltöltöttük zenével az egységet, akkor irány az autó: pattintsuk be a DMP3-C-t a beszerelt főegységbe, és ismerkedjünk meg kezelésével. A központi vezérlőeszköz egy négyirányú, joystick-szerű gomb - ezzel lehet pofonegyszerűen navigálni a merevlemezen található könyvtárak között. Fel-le irányban természetesen az aktuális könyvtár állományai között lépdelhetünk, a jobb oldali gomb jön akkor, ha be akarunk lépni a kiválasztott könyvtárba, a bal pedig, ha onnan vissza akarunk jönni egy szinttel. Ha a kiválasztott fájl nem könyvtár, hanem lejátszható mp3-zene vagy playlist, a jobb gomb megnyomása azonnal elindítja a lejátszását.

Lejátszás közben a jobb vagy bal gomb egyszeri megnyomása az előző vagy a következő dalra lép át, míg ha folyamatosan nyomva tartjuk valamelyiket, akkor számon belül gyorskereshetünk. Utóbbi funkciót meg kell kritizálnunk: a keresés folyamatosan változatlan sebességgel történik, ami hosszabb számon belül elég borzasztó tud lenni - a világ összes ismert CD-játszója bizonyos idő után gyorsítja a keresés sebességét két, vagy három fokozatban. A folyamatos nyomva tartás pedig egy akármilyen sebességgel haladó gépkocsiban a realitás határait súrolja - egy kisebb zökkenő máris katasztrófa, leszalad az ujj a gombról, és ugrik a gép a következő számra.

A lejátszást szüneteltetni egy külön gombbal lehet, illetve, ezen kívül is van még néhány okos lejátszási funkciógomb, például egy gombbal lehet az aktuális könyvtáron belül véletlen sorrendet kérni, egy lemez összetartozó dalait sorbafűzhetjük, illetve, végtelen számú ismétlést is kérhetünk, szintén egy gombbal.

Az mp3-lejátszószoftver roppant okos: ha a készüléket kikapcsoljuk, a következő bekapcsolásnál pontosan ott folytatja a lejátszást, ahol abbahagyta. Igaz ez az úgynevezett hotswap-szituációra is: megy az mp3-lejátszás, mi pedig brutálisan hirtelenül kipattintjuk a DMP3-C-t a helyéből. Nem történik semmi, a készülék magától rádióra kapcsol át, majd mikor visszadugjuk a DMP-t, az eredeti lejátszási pozíciót körülbelül másodperces pontossággal állítja vissza a mechanizmus.

Pár szót ejtsünk a hangminőségről is. Bár az mp3-formátum köztudottan nem az audiofilek kedvenc zeneélvezési formája, mp3 és mp3 között különbségek pedig vannak. A DMP3-C hangzása emlékeink szerint minden eddig kezünkbe került hardveres mp3-playert ver, ami pedig a Diamond legendás Riója óta egy elég népes társaság. Tesztkollekciónk java 256 kilobitre kódolt elektronikus zene volt, és, hisszük vagy nem, a hangzó végeredmény szubjektíve bizony még a DH100 előtt ugyanabban az autóban helyet foglaló hagyományos CD-t is felülmúlta.

Miközben a remek hangminőséget élvezzük, vessünk a kijelzőre is egy pillantást. A DMP3-C a lejátszott fájlból kiolvassa az id3-adatokat, és azokat - a szám teljes címe, az előadó, valamint a lemez címe - jó nagy betűkkel megjeleníti. Ezeken kívül, kicsit kisebb mérettel, a fájl nevét is kiírja, igaz, csak annyit, amennyi a képernyőre kifér. Ebben a kérdésben figyelembe ajánljuk a Terratec asztali mp3-lejátszójának gyakorlatát, amely készülék pedig a kiírhatónál hosszabb fájlneveket szép lassan jobbra-balra mozgatja - így előbb-utóbb az egészet el tudjuk olvasni.

Mint a szoftveralapú berendezések általában, úgy a DH100 sem mentes kisebb szoftverhibáktól. Ezeket a hibákat a tesztünk előtti utolsó, augusztusban kiadott szoftverfrissítéssel sikerült egészen a jelentéktelenségig visszaszorítani; hála az okos architektúrának, a gép operációs rendszere nagyon egyszerűen, a cég weboldalán közzétett frissítőfájllal aktualizálható. Ez igaz nemcsak az mp3-lejátszó kis dobozra, hanem az előlapra is - az utóbbiban egy önálló szoftver fut, amit a DMP3-C egység a szoftvercsere után, parádés módon szintén felfrissít.

Bár kicsit másképpen, mint elődje, a DMP3-C is alkalmas mobil adattárolási és adathurcolási problémáink megoldására, hiszen sehol nincs előírva, hogy csak mp3-at másolhatunk rá... Sőt, ki is lehet jelenteni, hogy nagy mennyiségű adat számítógépek közti mozgatására (pl. az otthoni számítógép és a munkahelyi között) nem is nagyon találunk elegánsabb megoldást, mint a helyes kis DMP3-C-t, ami ráadásul roppant praktikus: nem kell ki-bekapcsolni a gépet, ha csatlakoztatni akarjuk, az USB-interfész menet közben azonnal felismeri, ad neki egy meghajtó-betűjelet és már turkálhatunk is.

A bónusz bónusza, hogy a DMP3-C alsó lapján egy Smartmedia-foglalat is helyet kapott, amibe fényképezőgépünk kártyája jó esetben beleillik. Ez arra jó, hogy ha nyaralás közben betelik a kártya képekkel, csak becsúsztatjuk az mp3-lejátszóba, ami fel fogja ismerni, és automatikusan másolatot készít a képekről merevlemezére, aminek következtében felszabadul a kártya és ismét fotózhatunk tovább.

A DH100-hoz mindenestül - 20 gigabájtos, előre beszerelt vincseszterrel együtt) bruttó 156 ezer forintért juthatunk hozzá a gyártó weboldalán felsorolt forgalmazók valamelyikénél, ami, mindent egybevetve, jutányos ár a most már minden szempontból vitathatatlanul világklasszis berendezésért. Hajrá, magyarok.