Budapest dugók nélkül

Aki használt már GPS-t, annak biztosan volt néhány kellemetlen élménye. Elég gyakran előfordul, hogy a rendszer belevezet a gigadugó közepébe, mivel fogalma sincs, mire számíthatunk, mindig a legkényelmesebb útvonalat választja – azt, amit mindenki más is. Például a fővárosban szinte lehetetlen közlekedni anélkül, hogy a GPS rá ne vigyen valahogy a Hungária körútra, pedig azon többnyire áll a forgalom, de biztos, hogy egy tízezres kisvárosban is megtalálja az egyetlen átjárhatatlan útszakaszt.

Megoldás

Ezért jó, hogy elindult nálunk is a TMC szolgáltatás, a Traffic Message Channel. Az a lényege, hogy a GPS állandóan információt kap a forgalmi adatokról, és ennek megfelelően módosíthatjuk az útvonalunkat. Ha a rendszer akadályt lát, felvillan a képernyőn, hogy hány perc késésre számíthatunk. Ekkor kattintunk egy ikonra, és máris kapunk új útvonalat. Egyelőre Magyarországon hivatalosan csak a Garmin nüvi készülékeivel lehet használni a szolgáltatást (nem hivatalosan viszont a többi gyártó TMC-kompatibilis modelljével is), tőlük kértünk tesztelésre két GPS-t, hogy megnézzük, mire képes a rendszer.

Tervünk az volt, hogy végigmegyünk a városon, és meglátjuk, a hagyományos vagy a TMC-s modellel végzünk hamarabb. A Népligettől indultunk, majd érintettük az Árpád híd pesti hídfőjét, a Mammutot, a MOM parkot, a Szent Imre kórházat, a Roosevelt teret, végül a Nyugati téren át kevertünk vissza a Népligetig. A járművek azonosak voltak, két Volkswagen Passat a 6x6 Taxitól. Az egyetlen különbség a TMC volt: az egyik készüléken bekapcsoltuk a szolgáltatást, a másikon nem.

Kalibrálás

"Most vágnám ki a francba" - mondja egyik sofőrünk, Csaba, miután már hat perce próbáljuk rábírni a GPS-t, hogy találjon valamilyen forgalmi adatot. Ehhez először össze kell kötnünk a Garmint a szivargyújtóval, és az ablakhoz kell rögzíteni a TMC-antennát. Aztán adjunk gyújtást az autóra, különben nem működik a szolgáltatás, végül kapcsoljuk be a készüléket.

Néhány pár agyhalott állapot után felvillannak a forgalmi adatok: a térkép a budai rakpartot pirossal jelöli, mert az le van zárva, a Hungária körutat sárgával, mert ott torlódás van kialakulóban.

"Nézzünk másik útvonalat" - mondom, majd rábökök a dugókerülő gombra, és már jelzi is a készülék az alternatív irányt. A Nagykörútat. Egymásra nézünk Péterrel, az én sofőrömmel, aki nyugodtan közli: "Nem baj, reggel megtankoltam az autót".

Első forduló

Egyszerre kattan a 6x6 Taxi két Passatjának ajtaja, mindkét sofőr tudja a dolgát: nem használhatják a buszsávot, csak a megengedett sebességgel közlekedhetnek, és minden körülmények közt a GPS utasításait kell követniük. Nyolc harminckor gurulunk le a fradipálya parkolójából a Könyves Kálmán körútra a TMC nélküli GPS-szel. Öt perc alatt megfordulunk, kilenc perccel az indulás után magunk mögött hagyjuk a Népligetet. A sofőr arcán mosoly suhan át, én meg nem értem a helyzetet. "Ez hihetetlen. Hol vannak az autók?" – kérdezem tőle, mire felvilágosít, augusztusban megesik, hogy végig lehet repeszteni a városon. "Nyaralni vannak" – mondja.

8:42-kor érünk a Hős utcához. Lassulunk, kezdeti lendületünk alább hagy. Felhívom a versenytársat, hol járnak, és örömujjongásban törünk ki, mikor megtudom a helyzetüket: Üllői út, döcögő forgalom. Sofőröm, Csaba rálép a gázpedálra, amikor picit besűrűsödik a forgalom, a mi sávunk akkor is jól halad. "Jó kapusnak szerencséje is van", mondja. 8:52-kor felhígul a dugószerű tömörülés, amit a másik autóban dolgozó TMC-s GPS előre jelzett, a Kacsóh Pongrácz útnál megint meglendülünk. Laptomomat az ölembe szorítom, a sebesség mámorában látom, hogy az Árpád híd száguld felénk. A figyelmünket egy pillanatra eltereli egy gyönyörű replika, az előttünk levő Volkswagen egy laza mozdulattal bevág a villamossínekre, és port ver az arcunkba. "Nyilván terhes nőt szállít" – állapítjuk meg. Pontosan kilenc órakor érkezünk a célhoz.

Fél kilenckor indulunk a Fradi-pálya elől a TMC-s GPS-szel. Sofőröm, Péter homloka kissé gyöngyözni kezd, majd megjegyzi, hogy valószínűleg nem csak ketten leszünk a Nagykörúton. Igaza van: az Üllői úton már beáll a forgalom, aztán a Ferenc körútnál jobbra fordulva végleg elveszünk. Felhívom a másik autót, kiderül, hogy ők már lassan célba érnek a "bedugult" Hungárián, én meg nézem a készüléket: jelzi, hogy az utunk tiszta, száguldjunk végig a belvároson. Ebben a pillanatban lehagy minket egy bottal sétáló öreg néni. Negyed tízkor érkezünk meg az Árpád híd pesti hídfőjéhez, 45 percnyi autózás után. 12 percet vesztettünk azzal, hogy elkerültük a dugót, nem úgy, mint a másik autó, ami már Budán jár, útban a Mammut felé.

Irány Buda!

9 órakor indultunk az Árpád hídtól, és megkaptuk az új célpontot, a Széna téri bevásárlóközpontot. Ráfordultunk a Váci útra, szegény hülye, TMC-nélküli GPS-ünk szerint ez a jó irány. "Én inkább mennék a Bajza - Visegrádi - Szent István útvonalon, onnantól meg a buszsávon" – mondja Csaba. Felhívom a versenytársakat, ők valahol a Blahán bénáznak, ami új erőt ad a további megpróbáltatásokhoz. Csabát ismét le kell beszélnem a csalásról: "Nincs buszsáv" – mondom. Félelmeink ellenére a Dózsa György utat három perc alatt elérjük. A GPS egyszer még óránkénti 63 kilométert is mutat, amit természetesen elhallgatok a versenytársak elől: nem akarom tovább frusztrálni őket.

Kilenc óra hétkor kanyarodtunk rá a Nagykörútra és 9 óra 15-re érkezünk a Mammuthoz. Új célunk a Csörsz utca és az Alkotás utca kereszteződése. A Déli pályaudvar mellett halad a kijelölt út, nincs is értelme másfelé próbálkozni. 9 óra 24-re elérjük a MOM parkot.

Az Árpád híd után rögtön indulunk is tovább a Mammuthoz. A GPS nem jelez forgalmat, én meg csak nevetek: a Margit hídi forgalom Budára ilyenkor mindig araszol, ami azért furcsa, mert elvileg Pest felé kellene beállnia, arra jönnek többen dolgozni. Péter sem bizakodó. "Nem baj - mondja, amikor megkapjuk a koordinátákat -, hoztam két szendvicset." Ehhez képest nincs dugó, a nüvi nem cifrázza, elvisz a Vácin a körútig, ott jobbra, át a Margit hídon, egésze a bevásárlóközpontig. Végig harminccal-negyvennel tudunk jönni, csak néhány lámpánál kell megállni. Tizenöt perc alatt oda is érünk a Mammuthoz, onnan tíz perc alatt, 9 óra 37-re jutunk el a MOM parkhoz. "Majd a Szent Imre-kórházzal összezavarjuk a szerkezetet" – mondja Péter, és mosolyog.

Kinél van a dugófigyelő?

9 óra 30-kor már a Szent Imre-kórháznál vagyunk, végighasítottunk a Karolina úton. A GPS megfordít minket a kórház parkolójában, a Roosevelt tér felé a Bartók útra küld minket, majd az Erzsébet hídon visz az utunk. "Úristen, ezt nem így kéne, a Lánchíd lenne a jó irány" – mondja Csaba, aztán hirtelen megnémul. Lefoglalja a száguldás, merthogy nagyon jól lehet haladni. Laptopom egy bukkanónál fejbever. Megpillantjuk az Erzsébet hidat, szinte üres. Egymásra nézünk: "Nem nálunk van a dugófigyelő kütyü?" – kérdezi mosolyogva Csaba.

Az összezavarásról a Szent Imre-kórháznak kellett volna gondoskodnia, mivel onnantól sok úton lehet eljutni a következő helyszínre, a Roosevelt térre: van, ami lassabban halad, van, ami hosszabb, de dinamikusabb, ráadásul a budai oldalon a rakpart és a Szabadság híd is le van zárva, amit viszont a másik GPS nem tud. A mienk viszont okos, piros csíkokkal jelöli a környéket, tudja, hogy merre kell mennünk. 9 óra 46 perckor érkezünk meg a Szent Imre-kórházhoz, és már megyünk is a Roosevelt tér felé, hogy megalázzuk a hagyományos GPS-szel felszerelt, és ezért az útlezárások miatt bukásra ítélt autót.

Vissza Pestre

9 óra 43-kor érkezünk meg a Roosevelt térre, sima út után. A budai oldalon elviselhető volt a forgalom, a Roosevelttől a József Attila úton vezet ki minket a GPS a Bajcsy-Zsilinszky út felé. "Teljesen zora, én az Akadémia utca, Arany János útvonalon mennék" – mondja a sofőröm.

Mint kés a vajon, úgy hatolunk át a városon. Utunk eseménytelen, mint egy Tarr Béla-film, viszont annál sokkal rövidebb: alig 10 perc alatt átérünk a Roosevelt térre. Menet közben izgalmas kitérőre kényszerít a szerkezet: ahelyett, hogy egyenesen átmennénk a Döbrentei utcán, elküld minket balra, az Attila útra, ott rövid egyenes, aztán jobbra, mégiscsak rá a Döbrenteire: csináltunk egy kis kitérőt, amit nem indokoltak a forgalmi viszonyok, sem akadályok, ilyenek ugyanis nem voltak. Biztos csak világot akart látni a nüvi.

Tíz óra előtt hat perccel érkezünk a Roosevelt térre, ahol nincs ingyen wifi. A József Attila utca felé kis forgalmi akadályt jelez a készülék, amin belelkesedünk, de el is keseredünk: az indulás óta most másodszor használjuk valamire a TMC-t, de amikor utoljára tanácsot kértünk tőle, belevitt minket a város legnagyobb dugójába. Tíz előtt öt perccel hagyjuk el a teret, már csak 12 perc a hátrányunk.

Újabb akadály

9 óra 47-kor már elérjük a következő célt, a Nyugati pályaudvarnál vagyunk. Itt hirtelen elvesznek az é betűk a GPS érintőképernyős billentyűzetéről, mert kisbetűs módban nincs ilyen, pedig a Népligethez kellene. Háromperces pötyögés következik, majd a kütyü megfordít minket. Utolsó állomás: Népliget.

Tiszta izgalom és kaland, szinte megrészegedünk attól az előnytől, amihez jutottunk a TMC-nek hála: a József Attila utcába benézve valóban némi tömődést láttunk, a nüvi egy perc előnyt ígért, ha rá hallgatunk, és jól tettük. Elmentünk az Arany János utcáig, azon jobbra, majd a Bajcsyra ráfordulva a Nyugatihoz értünk, és átéltünk a haladás mámorító érzését: négy perc alatt tettünk meg másfél kilométert. Ez 23 kilométer per órás átlagsebességet jelent, körülbelül ilyesmit érezhetett Schumacher, amikor háromszázzal bevette a sikánt.

Irány a cél, és tovább

9 óra 53-kor a Múzeum körút elején tartunk, ahol az építkezés miatt kisebb dugó alakul ki. Egy madár leszarja a szélvédőt. Sofőröm vágyakozó szemekkel néz a buszsávra, de nyugalomra intem. Erős a versenyszellem Csabában, meg kell zabolázni időnként. 10 órakor már az Üllői úton hasítunk, három perc múlva beparkolunk a Fradi-pálya elé. Megérkeztünk.

A Nyugatitól 9 óra 59 perckor indulunk tovább, a következő irány a starthelyszín, egyben a végcél is. A GPS megint a Nagykörút felé visz minket, ahol visszafelé már nem ütközünk ellenállásba, és 10 óra 14 perckor megérkezünk a Népligethez. Összesen 1 óra 44 percet utaztunk, és 32,2 kilométert tettünk meg, ami 19 kilométer per órás átlagsebességet jelent, hátrányunk a hagyományos GPS-hez képest 13 perc, ami 13 százalékos mínuszt jelent.

Működik, de még nem jó

Az összesítést hamar elvégezzük: a TMC kétszer szólt bele az utazásunkba, de sokkal többször nem is lett volna módja, mert a város meglepően üres volt, mintha egy neutronbomba-támadás után várta volna, hogy ellepjék az orkok. Egyszer jó tanácsot adott, egyszer nem: hiába terelt el az akadozó Hungáriáról, ha bevitt minket a beállt Nagykörútra. Az útakadályokat, lezárásokat ügyesen megmutatta a szerkezet, és ez jó, de forgalmi szempontokból még van hova fejlődni: hiába tudja, hogy az egyik út bedugult, ha ráküld egy olyanra, amin sokkal rosszabb a helyzet. A főbb útvonalaktól látványosan nem hajlandó eltérni a szerkezet, pedig csúcsforgalomban az lenne a legjobb, ha megtalálná a párhuzamos kis utcákat, amiket a rutinos vezetők és a taxisok kívülről ismernek. Ilyen viszont egyelőre nem tud a Garmin kütyüje.

Valószínűleg okosabb tervezéssel és több mérővel jobbá tehető a rendszer, és az is fontos lenne, hogy a Fővinform és az Útinform adatai ne órára, hanem percre pontosak legyenek, követve a forgalom változását. Ingyen persze nem drága a TMC, és az is biztos, hogy hosszú távon jobban járunk vele, mint nélküle. Legfeljebb a Nagykörúton megyünk, az úgyis szebb, mint a Hungária.