A hétfőtől péntekig tartó vásáron mintegy 2300 gyártó állítja ki termékeit a több mint egymillió négyzetlábnyi területen, ahova több mint százezer látogatót várnak. A korábbi évekhez hasonlóan a kiállítást idén is Bill Gates nyitja meg, beszédében felvázolva a Microsoft jövőképét. Idén Gates egy ,,webtáblát" mutat be, amely hasonlít a digitális rajztáblákra, azonban képes az internetre kapcsolódni.
Pocket PC a Palm ellen
|
Telefonos Visor
|
Izgalmasnak ígérkezik a Microsoft Pocket PC gépéről és a Palm kéziszámítógépéről rendezett vita, melyben a két cég vezetői saját termékük előnyeit próbálják bizonyítani. Mindkét cég hasonlóan látja a két eltérő fejlesztési stratégiát: míg a Palm egyszerűségre törekszik, a Microsoft megpróbál minél több funkciót belezsúfolni készülékébe.
Új kiegészítők a kéziszámítógépekhez
A Handspring új modulokat jelent majd be kéziszámítógépéhez, például egy Xircom gyártmányú drótnélküli modemet és a Magellan által kifejlesztett GPS (globális helymeghatározó) készüléket. A Palm várhatóan mobil internetes csomagját, továbbá új mobilportálját mutatja be. A Microsoft ,,tesztlaborjában" ötven darab Pocket PC-t próbálhatnak ki a konferencia látogatói. A cég csütörtökön jelentette be, hogy a francia Sagem telefongyártóval internetezésre is alkalmas telefon fejlesztésén dolgozik.
Crusoe processzoros Casio subnotebook
|
Casio subnotebook
|
A Casio a a Transmeta Crusoe processzorával felszerelt noteszgépének prototípusát mutatja be a kiállításon. A cég bejelentette, hogy jövőre a Transmeta processzorával felszerelt noteszgépet vezet be a japán piacra. A Casio szerint a készülék akkummulátora 6-9 órán át működőképes. Elemzők szerint ez egy ilyen kisméretű gép esetében komoly teljesítménynek számít, és mutatja, hogy az alacsony energiafogyasztású Crusoe-processzor erősen megnövelheti az akkumulátorok élettartamát.
Az Intel felvette a kesztyűt
Az Intel válaszul a Transmeta kihívására be fogja mutatni a Pentium III processzor rendkívül alacsony feszültségű változatát, melyet a Crusoe versenytársául szán. A processzort 2001-ben dobja piacra a cég.
Intelligens mobiltelefonok
A mobilgyártók naptárfunkciókkal és más kéziszámítógépes alkalmazásokkal felszerelt készülékeiket állítják ki. Az Ericsson bejelenti majd, hogy olyan drótnélküli Bluetooth-processzort tartalmazó tollat fog gyártani, amellyel számítógéphálózatokra lehet küldeni a lejegyzetelt szöveget.
Testen hordott számítókapacitás
Több cég kiállítja majd hordható számítógépeinek prototípusait és boltban kapható modelljeit. A Xybernaut bemutatja Mobile Assistant IV sisakszámítógépét, mely Windows 98-at, Windows 2000-et és más operációs rendszereket is képes futtatni. A Via olyan övre szerelhető számítógépeket gyárt, amelyekben Transmeta processzor van.
5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!