Aggodalmaskodnak a versenyzők az amerikai hadügyminisztérium kutatóintézetének május elsejei bejelentése óta. Sebastian Thrun, a Stanford Egyetem tanára, a tavalyi DARPA Grand Challenge robotverseny nyertese szerint bizonytalan még az is, hogy akár egyetlen induló célba érhet egy városi versenyen. "Meg fognak lepődni az emberek, hogy ez mennyire nehéz feladat" - mondta a Los Angeles Timesnak. Tavaly és tavalyelőtt a Kalifornia és Nevada határán található Primm nevű kaszinóvárosban, a sivatagban rendezték a robotok közötti megmérettetést.
Katonai fejlesztés
A DARPA Grand Challenge versenyének célja, hogy felgyorsítsa a katonai járművek fejlesztését. Az amerikai hadügyminisztérium célja ugyanis, hogy 2015-re a katonai járműpark harminc százalékát önjáró robotok tegyék ki. Jan Walker, a DARPA szóvivője szerint a városi környezet valósághűbb terepet biztosít a robotok teszteléséhez, illetve a hadügyminisztérium céljának megvalósításához.
"Tegyük fel, hogy az Egyesült Államok hadserege önjáró terepjárműveket használ például a csapatok ellátására. Ebben az esetben nagyon valószínűtlen, hogy a jármű útjába nem akad másik jármű, vagy akár közlekedési lámpa. Ráadásul az útját keresztezheti bármilyen rom, vagy hulladék, amit az önjáró robotnak képesnek kell lennie instrukciók nélkül megkerülni, és folytatni útját" - mondta Jan Walker.
A robottudós Sebastian Thurn szerint azonban az összetett feladat műszaki problémákhoz vezet. "A tavaly Grand Challengen az volt a feladat, hogy a robotok viszonylag gyorsan átjussanak egy bonyolult terepen. Most azonban a robotnak meg kell értenie, hogy előtte áll egy autó, ki kell kerülnie, indexelnie kell. Ha mindezt nem érti meg, azonnal elpusztul" - magyarázott.
Az első, 2004-es Grand Challenge-en 229, a 2005-ös versenyen 210 kilométert tettek meg a versenyzők. Sebastian Thurn tavaly Stanley nevű Volkswagenjével nyert, kevesebb, mint hét óra alatt teljesítve a távot.
Városutánzat
A 2007-es versenyt egy valósághű, de épített városi terepen rendezik. A 96 kilométeres útra épületeket, útkereszteződéseket, jelzőlámpákat, és útszéli tűzcsapokat terveznek a DARPA mérnökei. A robotjármű értékelésekor figyelembe veszik azt is, hogy biztonságosan teljesítette-e a távot.
Thurn és a Stanford Egyetem kutatói hat hónapja fejlesztik versenyzőjüket, ami maga vezet San Fransiscóból Los Angelesig.