További Hardver cikkek
A Sony és a Toshiba nemrég jelentette be, hogy jövőre megkezdi a 45 nanométeres Cell processzorok gyártását. A 65 nanométeres változathoz képest 42 százalékkal sikerült a fogyasztást visszaszorítani, emellett a chip mérete is 175 mm2-re csökkent. Ez a változás a Playstation 3 szempontjából nagyon fontos, hiszen a Sony játékgépének előállítási költsége a legnagyobb a konzolpiacon.
A Playstation 3 tíz évre tervezett életciklusából ugyan még mindig maradt nyolc, de több forrás tudni véli, hogy az eredetileg 2013-ra tervezett utód két évvel hamarabb felbukkanhat, írta meg a Prohardver. A pletykák szerint a Playstation 4 szíve továbbra is a Cell processzorarchitektúrára épül, és a 2011-ben megjelenő 32 nm-es gyártástechnológiával fog készülni. Az új eljárás mellett a jelenlegi Cell már kellően kis méretű lesz, ami elegendő teret biztosít további magok beépítésére (jelenleg kilenc található benne). A jövőre érkező, 45 nanométeres csip órajele már a 4 gigahertzet is elérheti, ami azt sejteti, hogy a még kisebb csíkszélesség alkalmazását követően ennél is magasabban órajel érhető el. A jelenleg nagyon drága Rambus XDR DRAM is lecserélődhet a kedvezőbb árú DDR3-as memóriára.
A grafikus processzorról nem sokat lehet még tudni, de a Sony előzetes terveiben felmerült, hogy azt a Cellbe integrálják. Mivel a magok száma várhatóan emelkedni fog, így kellő erőforrás lehet jelen a szoftveres renderelés használatához, ennek köszönhetően a célnak megfelel a jelenleg alkalmazott RSX rendszer is. Az új generációs gépnél a cél az ár/érték arány javítása.
A teljesítményszint emelése mellett, a Sony nagy hangsúlyt fektet majd a játékélmény növelésére is, ami látva a Nintendo Wii sikerességét, nem meglepő lépés.
Persze a PS3-nak még van pár éve bizonyítani, és a Sony szerint a gép még akkor is tartani tudja majd a célszámait, ha a pénzügyi válság miatt a kereslet lanyhább lesz az idei ünnepi szezonban, írta meg az IT.café.
Jack Tretton, a Sony Computer Entertainment amerikai leányvállalatának vezérigazgatója azt mondta, hogy a videojátékok iránti kitartó keresletnek és a bluray lejátszási képesség vonzerejének köszönhetően az asztali játékgép eddig 30 százalékkal teljesítette túl a forgalmi terveket, és kétszer annyit adnak el belőle, mint tavaly ilyenkor. „Szóval még akkor is elérjük a célt, ha az eladások lassulnak” – mondta. A vállalat az idei üzleti évre 10 millió PS3 eladásával számol.
A PSP szintén kelendőbb a vártnál: 20-30 százalékkal jár az értékesítési cél előtt. A hordozható játékgépből a Sony 15 millió darabot remél forgalmazni a 2009. március 31-ével záruló üzleti évben. Tretton szerint recesszió idején az emberek jobban meggondolják, hogy mire költik a pénzüket, és inkább több célra is használható termékeket vásárolnak: "márpedig a PS3 és a PSP is ilyen" – mondta.