További Hardver cikkek
Tízmilliárdos fejlesztés
Az integrált postai hálózat magját képező szoftver fejlesztését és az eszközök felszerelését az Unisys végezte - tudtuk meg Gál Mátyástól, a projekt felelősétől. A projekt összköltsége közel 10 milliárd forint volt, amely magában foglalta a posták teljes gépesítését és egyéb járulékos költségeket. A program fejlesztése ebből 1 milliárd forintot tett ki. Gál Mátyás elmondta, hogy a 200 legnagyobb postán az ügyfélkiszolgálási és a háttérmunkákat korszerűsítik, míg a következő 500 postahelyen a háttértevékenység korszerűsítése valósult meg.
A projektvezető szerint a szigetszentmiklósi postán hibátlanul működik a rendszer, jelentősen meggyorsítva a munkafolyamatot és megkönnyítve a postáskisasszonyok dolgát.
Komoly időmegtakarítás
Délután négy órai érkezésünkkor éppen fél házzal üzemelt a hivatal, hogy mennyire az elektronika áldásainak hatására, azt nehéz eldönteni. Az ügyfélforgalom szépen, gyorsan haladt, talán valamivel valóban gyorsabban, mint az eddig megszokott volt. Kérdésünkre Cziáky Sára, a postafiók vezetője elmondta, hogy esetenként ugyan csak néhány másodpercet takarítanak meg az elektronikus rendszerrel, összességében azonban ez jelentős időmegtakarítást jelent.
A kiszolgálótérbe lépve megállapíthattuk, hogy a kolleginák rendesen el vannak látva a technika vívmányaival. Asztalukon a Windows NT-t futtató számítógép alkotja a központi egységet, ellátva egy elektronikus csekkolvasóval, csekkezelővel és levélmérleggel, valamint egy nyomtatóval.
Gyors levélfeladás
A postáskisasszonyok profin kezelik az új csodát. Egy levél érkezik. A hölgy a mérlegre helyezi a levelet, beüti az úticélt és a gép már nyomtatja is a bélyeget helyettesítő etikettet, a vevő fizet és megtörtént a levélfeladás. Ez valóban kifogástalanul működik, bár a levélfeladás korábban sem tartozott a bonyolult feladatok közé. Hasonlóan gördülékeny a csomagfeladás menete is. Viszont ugyanez nem mondható el a csekk-kezelésről, a rendszer egyik komoly hibája miatt.
Csigalassú csekkfeladás
A gond az, hogy a gép egyszerre csak egy csekket tud kezelni, azt is igen lassan. Első körben a csekk ráhelyezésre kerül a leolvasóra, amely szerencsés esetben maga tudja rögzíteni a rajta lévő adatokat. Ha nem akkor marad a kézi bepötyögés. Ezután következhet a csekk kezelése, majd egy bizonylat nyomtatása. Egészen odáig, amíg ezek a folyamatok nem futottak végig, nem engedi újabb szelvény behelyezését a rendszer. Így aztán, ha valaki több csekket akarna kezeltetni annak sok bosszúságot jelent a modernizálás. Gál Mátyás szerint azok az iposták vizsgáztak a legrosszabbul, ahol nagy a csekkforgalom. Mint mondta, a szoftverjavítások néhány hét múlva érkeznek.
A rendszer valódi előnye Gál Mátyás szerint a zárás utáni összesítés során tapasztalható, mint mondta, jóval gördülékenyebb lett az összesítés és elszámolás. Mivel a rendszer folyamatosan összegez mindent, ezért mindössze pár klikkeléssel lezárható a nap. A posta közvetlen kapcsolatban van a központtal, így a készletfeltöltés is rendkívül meggyorsult.
A posta legtöbb ablakánál bevezette a "mindent egy helyen" szolgáltatást, tehát a küldeményt és csekket intézni akaró ügyfeleknek nem kell kétszer ügyintézni, kétszer sorban állni.
Szoftverjavításokra várnak
Ami az ügyfelek kényelmét és idejük spórolását illeti, forradalmi változásokat nem tapasztaltunk. Az új rendszer Szigetszentmiklóson jól üzemel, más postákon azonban nem ilyen áldásos a helyzet. Csak a csekk-kezelési hibák orvosolásával várható lényeges gyorsulás az i-posták működésében, addig marad a hosszas sorbanállás.