Kezünkben a jövő mozija

Valahogy hozzánk semmi nem akar megérkezni. A világ kevésbé lepattant részein tavasz óta a sonysok blu-ray diszkekkel (bd) próbálják elvágni a toshibások torkát, azok meg hd dvd-kel (hd) támadnak vissza, nálunk viszont egy komplett forradalom lezajlott újgenerációs adattároló nélkül. Már épp kezdtem arra gyanakodni, hogy titokban átvontatták Magyarországot Közép-Afrikába, Csád és Kamerun közé, amikor a Panasonic hazai képviselete közölte a jó hírt: megérkezett az első blu-ray lejátszó az országba. Nem is megérkezett, befutott, és kétmillió pixellel felülírja azt, amit eddig a képminőségről tudtunk. Tudni véltünk.

Alapozás

Az egész azzal kezdődött, hogy kiderült: a 8,5 gigabájtos kapacitású dvd már nem tud megfelelni a kor követelményeinek, mert kicsi, öreg és csúnya. Ez két évvel ezelőttig nem tűnt fel senkinek, de azóta a marketinggépezetek az eszünkbe vésték, hogy a dvd-n egyszerűen nincs elég hely ahhoz, hogy normális minőségben rá lehessen tenni egy filmet.

DVD HD BD Lemez átmérője 120 mm 120 mm 120 mm Lézer hullámhossza 650 nm 405 nm 405 nm Rétegek kapacitása 4,7 gigabájt 15 gigabájt 25 gigabájt Sebesség 11 Mbps 36 Mbps 36 Mbps Maximális kapacitás 8,5 gigabájt >100 gigabájt >100 gigabájt

A korszakváltás ideje kétségkívül elérkezett. Az otthoni tévék felbontása többnyire nem haladja meg a 720x576 képpontot, a dvd-kre pont ilyen minőségben írják a filmeket. Szóval a katódsugárcsöves tévé meg a dvd tökéletesen megfeleltek egymásnak, összepasszolnak. Az utóbbi években viszont átrendeződött a piac, megjelentek a nagyfelbontású lcd- meg plazmatévék. Az újdonságok elvileg sokkal jobb minőségű megjelenítésre képesek, de a dvd-ken továbbra is csak 720x576-ban tárolják a filmeket. Ennél most már több kellett. Vagyis kevesebb: a dvd-kben használt lézer 650 nanométeres hullámhosszát 405 nanométerre cserélték, babráltak egy kicsit a lemezeken, és készen is állt minden a formátumháborúhoz.

Két rivális szabvány feszül most egymásnak, az egyik oldalon a Toshiba áll a hd-dvd-vel (hd), a másikon a Sony a blu-ray-jel (bd), mögöttük meg egy csomó haver, támogatók. Valójában mindkét tábor elég erős ahhoz, hogy megnyerhesse a háborút. A két lemez közti különbség elsősorban az előállítási költségekben, meg a tárolókapacitásban keresendő. Az olcsóbb hd-re 15 gigabájt fér rétegenként, a bd-re 25 gigabájt, azonban mindkét formátumnak van három meg négyrétegű verziója. Mivel a nagyfelbontású filmeknek 25 gigabájt bőven elég, tökmindegy, hogy kétrétegű hd-t vagy egyrétegű bd-t használunk.

Prémium

A harc állása nagyjából döntetlen, mindkét formátumnak vannak előnyei, aki bővebben el akar merülni a háttérben, az itt megteheti. Az viszont már most biztosnak tűnik, hogy ennek a háborúnak nem lesz egyértelmű győztese, mint ahogy a vhs-beta összecsapásnak volt. Manapság ugyanis viszonylag könnyű olyan lejátszót építeni, amelyik mindkét szabványt támogatja. Készülnek is ilyen olvasók, az első modellek már 2007-ben az üzletekbe kerülhetnek.

A lejátszó, amit a Panasonictól kaptunk, természetesen csak az egyik szabványt támogatja, viszont legalább nem valami csóró, háromszázezer forintos bd-hulladék, hanem egy 420 ezres prémiummodell. A Panasonic DMP-BD10 még külföldön sem számít olcsónak, a gyártó szerint az árkülönbségnek a fejlettebb képfeldolgozó-rendszer meg a jobb minőség az oka. A konkurencia háromszázezres alapmodelljeit meg majd biztos az igénytelen suttyók veszik.

A Panasonic készüléke az összes fontos szabványt támogatja, nézhetünk rajta mindenféle (pluszos, mínuszos) dvd-t, bd-lemezeket, hallgathatunk vele zenei cédéket, csak a hd dvd-t utálja a DMP-BD10. A kimeneti jel felbontása a prémiumkategóriának megfelelően 1920x1080 pixel, ami ötszöröse a dvd-n tárolt filmekének.

Első próbálkozás

Generációváltásnál, egy-egy új termék tesztelésénél mindig azt várnám, hogy a dobozt felnyitva valami csoda történik. Például tűzijátékot lőnek apró kis nanorobotok a hungarocell mögül, ilyesmi. Ehhez képest a 420 ezer forintos készülék csomagolása és kibontása olyan hétköznapi, mintha csak egy doboz tejet nyitnék meg. A lejátszó külsején sem gondolkoztak túl sokat, hasonlít a Panasonic márkájú dvd-lejátszómra, eltekintve a középen világító kék fénysugártól (értik, blu-ray). A lejátszót egy lehajtható előlap fedi, pont, mint a videókat a nyolcvanas évek végén.

A DMP-BD10-en több ki- és bemeneti nyílás van, mint amennyit egy tapasztaltabb pornós el tudna képzelni, de ha valaki igazán trendi akar lenni, akkor a hdmi-porton keresztül küldi a jelet a tévéjére. Ez garantálja a legjobb minőséget. Mivel először a hagyományos crt-tévémen próbáltam ki a lejátszót, és azon nincs ilyen csatorna, kénytelen voltam az s-videó kimenetet használni.

A készülék elindítása és egy dvd-lemez beolvasása között nagyjából 40 másodperc telik el, ha bd-lemezt rakunk be, egy percig is kell várni. A DMP-BD10 mellé pakolt diszkről egyébként nincs nagyon mit beolvasni, szinte zörög a négy, demonstációs célokat szolgáló kétperces videó a 25 gigabájtos lemezen. Nagyfelbontású bemutatók ezek az X-Men harmadik részéből, a Jégkorszak 2-ből, a Nyughatatlanból, és a reménytelenül ostoba Mennyei királyságból. Ezzel kezdem, mert bár a film rettenetes, tele van jópofa csatajelenettel. Telitalálat, a kétperces videó pont azt próbálja bizonyítani, hogy mekkora az előnye a bd-nek: a képet középen kettéosztották, bal oldalon 720x576 a felbontás, jobb oldalon 1920x1080. Viszont különbség, az nincs.