További Hardver cikkek
Az amerikai Edwards légibázis jelentése szerint most először sikerült valós körülmények közt kipróbálni a nagy teljesítményű lézerrel felszerelt Boeing 747-es harcigépet. A próbára még csak a földön került sor, de ez is komoly előrelépésnek számít az évek óta folyó kutatásokban.
A próba során a lézersugár keresztülhaladt a célzást lehetővé tévő irányítórendszeren, mielőtt elhagyta volna az orrba szerelt löveget. Az irányítórendszer egy szimulált ballisztikus rakétára fokuszálta a lézernyalábot.
"A mostani teszt azért fontos, mert bizonyította, hogy sikeresen integráltuk az Airborne Laser rendszert a repülőbe", mondta el Scott Fanchert, a Boeing Missile Defence Systems igazgatóhelyettese. "A szeptemberi első lézeres próbával és a mostani célzott lövéssel két fontos mérföldkőn van túl a projekt", tette hozzá.
A kutatók abban bíznak, hogy 2009-ben már egy valódi rakétát is le tudnak lőni a rendszerrel. Ha véget érnek a földi tesztek, jöhetnek a repülés közben végzett próbák, és ha mindenhol sikerrel szerepel a Boeing, hadrendbe is állíthatják.
A sikeres tesztekre mindenesetre nagy szüksége van a gyártónak, ha meg akarja győzni a kétkedőket, a kongresszus demokrata tagjai ugyanis már korábban jelezték, hogy nem lelkesednek a projektért. Szerintük az ellenséges államoknak nincs, és a közeljövőben nem is lesz olyan interkontinentális rakétájuk, amivel amerikai célpontokhoz lehetne eljuttatni nukleáris tölteteket. Észak-Korea és Irán legfeljebb közelebbi országokat, esetleg az amerikai hadsereg térségbeli bázisait vehetné célba, az ilyen támadások ellen viszont sokkal jobb, de legalábbis olcsóbb védelmet nyújtanak a már jól bevált elhárítórakéták, mondják a demokraták.
Ha mégis megkapja a támogatást a projekt, elkészülte után az Airborne Laser kódnevű módosított 747-esnek az ellenséges államok fölött kéne járőröznie, hogy veszély esetén azonnal bevethető legyen. Ha Észak-Korea vagy Irán interkontinentális rakétát lőne ki az Egyesült Államokra, az ABL lenne a védelem első vonala. A repülő orrába épített lézer a tervek szerint még a levegőben megsemmisíteni a nukleáris tölteteket, így a gép komoly védelmet jelentene az USA szövetségeseinek is.
Az ABL egy Boeing 747-400F repülőre épül, ez az emeletes gép legújabb verziója. A repülő polgári verziója 230 millió dollárba kerül, és akár 416 utast is képes szállítani. A Boeing azonban kibelezte, és átalakította a típust, hogy beleférjen a hadsereg elvárásainak megfelelő berendezés. A megawattos teljesítményű lézer a remények szerint alkalmas lehet arra, hogy komoly sérülést okozzon az interkontinentális rakétáknak, de csak akkor, ha a repülő 600 kilométeres távolságon belül járőröz, sőt, bizonyos esetekben nem lehet messzebb a gép a célponttól 300 kilométernél.
Az ABL infravörös érzékelői segítségével azonosítaná a rakétákat. Ezután három kisebb teljesítményű lézer követné le a tárgy mozgását, hogy a rendszer kiszámítsa annak sebességét, röppályáját, és a pontos célzás érdekében az atmoszféra turbulenciáját. Ha megvan minden adat, a gép 3-5 másodpercen keresztül lőne lézersugarakat az orrából, így a rakéta a kilövési zóna közelében megsemmisülne.
Az ABL ugyanakkor nem lenne használható földi célpontok ellen, ezekben ugyanis nem tudna kárt tenni a megawattos lézer.