Elkezdődött 2009., nem az a nagy szám, ha valaki netbookot gyárt, inkább ha nem. Ebből a szempontból talán jobban járt volna a Lenovo, ha nem készíti el az Ideapadet, mert utolsó mohikánként hirdethetné magát a kínai cég, így viszont csak egy lett a sok netbookgyártó közül. Mert annyit előre elmondhatok, hogy nem sikerül forradalmi terméket létrehozni.

Ugyanaz, ugyanúgy

Persze olyat talán nem is lehet. A piacon kapható gépek 90 százaléka ugyanazt a hardvert, kijelzőt, rendszert használja, mert nincs más, legtöbbször csak a ház kialakításával lehet egyéni ízt adni a terméknek. Mindez viszont nem ok arra, hogy valaki kimaradjon a versenyből, netbook necesse est, hiszen a kategória sikeres: az Amazon karácsonyi toplistájának első 25 helyén hét Apple laptop és egy Toshiba gép szerepelt, a maradék 17 konfiguráció netbook volt. Bár a Lenovo sokáig állította, hogy a kategória méretei, teljesítménye miatt alkalmatlan a rendes munkára, valószínűleg a számok végül meggyőzték a kínai gyártót, ezért készült el az ideapad, ami be is fért a TOP 25-be. Sikeres gépről van tehát szó, de nehéz eldönteni, hogy az eredményben mekkora szerepe van a brandnek.

Mert a gép külseje ugyan rendben van, de nem újítja meg a kategória folyton felbukkanó alapdizájnját. Pofásabb a Thinpad-szerű, feketés-pirosas verzió, bár szerintem nagyobb sikereket lehetett volna elérni, ha a forma nemcsak emlékeztetne az exkluzív gépére, hanem ugyanaz lenne. Persze azzal elmosták volna az árkategóriák közti határokat, ami meg nyilván nem lehet érdeke a kínai gyártónak. Mindenesetre a Lenovo-felirat már a rövid teszt alatt is elkezdett lekopni a külső burkolatról, a belső fehér felület viszont beleköthetetlenül szép, emellett persze unalmas is.

A tapipad mérete még pont elfogadható, a gombokkal sincs baj, a billentyűzet is jó lenne, viszont nem az: hajlik az egész panel az ütések alatt. A glossy kijelző azonban a jobbak közé tartozik a kategóriában, persze a csillogó felület egy optikai tuning, aminek megfizetjük az árát, amikor a hátunk mögött csillogó felületek vannak, de ideális körülmények között jók a színek, a kontrasztok.

Majdnem különleges

A hardver nem képes meglepetést okozni: az ideapad processzora is Intel Atom, ugyanaz az integrált grafikus vezérlő van benne, mint kategóriatársaiban, a merevlemez 160 gigabájtos, memóriából 1,5 gigabájt jutott a 120 ezer forintos konfigurációnak. Az akkumulátor teljes terheléssel kábé két órán keresztül, hagyományos használat mellett négy órán át bírja, ami elég jónak számít.

Ennél többet azonban nem lehetne mondani a konfigurációról, ha nem adna a Lenovo a Windows XP mellé egy Linuxot, ami a gép bekapcsolása után körülbelül 20 másodperccel már használható is. Ez a szoftver az alapfeladatok ellátására tökéletesen alkalmas, lehet vele böngészni, szöveget szerkeszteni, zenét hallgatni, egyszóval bőven elég arra, amire a gép előtt töltött időnk 95 százalékát fordítani szoktuk, ráadásul ez a Linux átlátható, gyors, stabil. Mégis használhatatlan, ehhez azonban semmi köze az operációs rendszernek.

A bajt a touchpad hozza a gépre: a kurzor mozgása ugyanis felfoghatatlanul gyors, még a legkisebb ujjhúzásra is negyedképernyőnyit mozdul az egér, a kikapcsológomb eltalálása is komoly nehézséget okoz.

Mondhatná persze bárki, hogy csak át kell állítani az érzékenységet, de nem lehet. Próbáltam egyedül, próbáltam kollégákkal, próbáltuk több rovat bevonásával, nulla eredménnyel. Lehet, hogy csak át kell programozni valamit, egy Linux-gurunak semmi az egész, meg is patkolja a bajt egy pillanat alatt, az átlagos felhasználónak viszont marad az idegesen ugráló és ezért alig használható kurzor. Ha valaki azt kérdezné, hova tűnhettek ezek a beállítások, megmondhatom: ott vannak az XP-ben, ez persze nem segít a Linuxon. Windows alatt 15 (értsd: tizenöt) kategóriába sorolva gyülekeznek a touchpaddel kapcsolatos kapcsolók, olyan átláthatatlanul sok van belőlük tehát, hogy szintén nehézséget okoz egy szimpla beállítás.