Robbantott winchester, lehányt billentyűzet

Az emberi psziché borzongató mélységeit illusztrálja, hogy több levélíró két-háromoldalas esszében fejtette ki vonzódását a gépromboláshoz, illetve részletezte e vonzódás tárgyiasulását. A felgyülemlett sérelmeket egyébként jellemzően időt és fáradságot nem kímélve torolják meg a számítógépen és perifériáin a felhasználók.

Etherkiller

"Eszembe jutott egy sokéves történet. A szereplők: Gergő barátom, az ő sokéves Yugo Skala személyautó-jellegű képződménye, két kivénhedt monokróm monitor, és jómagam. Helyszín: a sötét Óbuda egy meredek elhagyatott utcája. Az egyik monitor kuriózum volt, azt sajnálom is kicsit, mert nem zöld, hanem sárga színben pompázott. A hozzá tartozó XT-kel nem emlékszem, mi lett, de a monitorok ritka szívósak voltak. Az egyiket négyszer kellett kidobni a hatvannal száguldó autóból, mire végre szétrobbant benne a képcső. Akkori környezettudatosságunkra jellemző, hogy a nagyobb darabokért visszamentünk és a közeli szemetesként szolgáló konténerhez vittük, ahol levezetésképpen lábbal aprítást végeztünk" - emlékezik egy olvasó.

"Körülbelül tíz évvel ezelőtt a barátaimmal egy, feladatköri kötelességeit megtagadó winchestert vágtunk szét annyira flexszel, hogy beférjen egy petárda a résbe. A vágóeszköz gyorsan, a robbanószer hatásosan dolgozott, a winchester egyik csapágya pedig még mindig a kulcstartómon lifeg" - részletezi az egyik levélíró a technika és kreativitás frigyéből született esetet.

"Egy ismerősöm annyira megharagudott a Commanche című játékra, hogy egy vesztes csata után behajította az egeret a monitorba, így sikerült szép tenyérnyi repedést produkálnia a virtuális tájképen" - írja saját brutalitását vállalni képtelen olvasónk.

Veszélyes informatikusok

Úgy tűnik, hogy főleg a számítástechnikusok körében tapasztalhatók a homo erectus eszközhasználatára jellemző megoldások: "nálunk a gépteremben egy tizenötkilós kalapács volt rendszeresítve szép hosszú nyéllel" - avat be a számítógép hőskorának pikáns titkaiba egy levélíró.

A kalapács különben visszatérő motívum: "A gépromboláshoz én legszívesebben karózó baltát használnék a jó fogás és ergonómia, valamint a kiváló egyensúly miatt. Nagy kihívást jelent azonban a "samu" is, amely, mint köztudott, a húszkilós falbontó kalapács népies beceneve." A szerszám a gyakorlatban is bizonyított már: "A kiszerelt cd-meghajtót a betonjárdára helyeztem, és a család szeme láttára szétvertem egy kalapáccsal. Nem maradt ép alkatrésze" - írja kaján örömmel egy levitézlett berendezésről olvasónk. "Egyszer a gépem elvert sakkban, de alul maradt kickboxban" - közölte másikuk megnyerő tömörséggel.

"Mi csak Manifestornak hívjuk azt az eszközt, amelyet kifejezetten a cégünknél leselejtezett gépekhez terveztünk. Egy partvis nyelébe nyolcas facsavar van behajtva, majd a vége leköszörülve igen hegyesre. Ezzel le lehet vezetni az idegességet például gépkönyveken, install cd-ken, illetve lúzer gépházakon, meg persze a bennük található kártyákon" - írja szintén informatikus olvasónk.

Jogos felháborodás

Van, amikor nem a túlfeszített idegállapot okolható a tettlegességért, hanem a felháborodás valóban jogos: "Komoly lélektani küszöbön estem át, amikor egy tombolán nyert, amúgy funkciójára teljesen alkalmatlan billentyűzetet zúztam szilánkokra a két dolgos kezemmel. Már eleve ingerelt az a vizualisztika, ahogy néhány túlfizetett pöcs gondterhelt tekintettel, ráncolt szemöldökkel kitatlálta, hogy a billentyűzet funkcióbillentyűit (F1-F12) nem négyes, hanem inkább hármas kvantumokban helyezze a sorsára hagyott felhasználó keze alá. Nem hagyták érintetlenül az alkotók az Insert-Page Down összeszokott kis csapatát sem: 3x2-es helyett 2x3-ast felállást sikerült kitolniuk magukból.

A magamfajta halandó azt gondolná, hogy itt már kimerült a furfangos és sziporkázó alkotókedv, és nem kevés megalkuvással, visszafojotott indulatokkal húzza maga elé a szörnyszülöttet azzal a naiv gondolattal, hogy több meglepetés már nem érheti. Közvetlenül a Delete gomb alatt azonban ott csücsült cinikus mosollyal egy Power feliratú kis billentyű, ami a rendszer gyors és visszafordíthatatlan leállításban játszott gondos szerepet. In memoriam..."

Egy másik olvasó tudatos, már-már kényszeresen kidolgozott feszültségkezelést alkalmaz: "Én vészhelyzetben első reakcióként számítógéptartó iróasztalomat szoktam ütni ököllel, rendszerint teljes erőből (az asztalom tetőlapja már jó ideje különvált az alsó részétől, szabadon eltolható rajta, mert a rögzítő fatiplik elnyíródtak), hogy a robaj elérje a megfelelő szintet. Ettől a bennem levő feszültség jótékonyan enyhül. Ám ha az ok nem szűnik meg néhány sújtás alatt, akkor át kell térnem a billentyűzetre. Ez nagyon fontos állomás, mert ha ilyenkor sem szedi össze magát a gép néhány idegszekundum alatt, akkor igen örömteli pillanatok következnek: a billentyűzet szétverése rendkívül látványos tevékenység, egészséges és olcsó. Hosszútávon is megéri. Utána annyira fel van töltődve az ember lelke és teste kellemes bizsergéssel, hogy már azt sem érzi megalázónak, hogy össze kell szednie szobájában a szétrebbent billentyűket a szekrényaljak sötétjéből."

Nőiesen és tisztességesen

Az is kiderült, hogy a ludditizmus nem kizárólag a férfiember sajátja, bár a nők - akik a bűnügyi statisztikák szerint is inkább méreggel gyilkolnak, nem baltával, ugye - inkább finomabb módszereket választanak: "Nem vagyok egy erős ember, lány is vagyok, meg ilyenek, de két lendülettel el tudtam intézni, hogyha eddig nem akart elindulni a ventillátor, akkor már ne is tudjon. A rácsot szelíden behorpasztottam annyira, hogy a ventillátor kis lapátjai is eldeformálódtak, beakadtak a rácsba, és röviden szólva kuka. Akkor következett egy hosszabb szünet internetes pályafutasomban" - vall levélírónk, akinek esete azt is mutatja, hogy tökéletes gyilkosság valóban nincs, illetve hogy minden bűnnek megvan a maga büntetése.

Vannak, akik a tisztességes játék hívei: "Gépet csak egyféleképen illik büntetni: tisztán. 1. Bios setupból kivenni a vészleállást. 2. Kihúzni az összes ventillátort a gépből. 3. Bekapcs. 4. Minél durvább programok futtatása. Zárt helységben nem ajánlott." Mások csak óvatosan duhajkodnak: "Otthon hardveres tűzfalat használok, és amikor beállítottam, bizony nagyon megszenvedtem vele. Mivel igen drága eszköz, fizikailag nem mertem bántalmazni, helyette mérgemben többször is leköptem, majd törölgettem, illetve folyamatosan káromkodtam." Bölcs előrelátásról tett viszont tanúbizonyságot egy másik olvasónk: "Én mindig megtartom a kiselejtezett egerentyűket, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy számítógép okozta idegi túlhajszoltság esetén az ember farkincájánál megfogja őket, és párszor megnevelje velük a kőpadlót. A megnyugvás biztosított."

Minden flopimeghajtóba gyömöszölt cd-t, billentyűzetbe öntött mézes teát és véletlenül levert monitort megelőzve azonban "véletlen balesetek"-különdíjunkat az az olvasó viszi el, akinek a kutyája anno belehányt a Commodore 64-esébe. Gratulálunk!