A PS3, mint a jövő házimozija

A Sony elég sokat szívott azért, hogy a PS3-ból otthoni szórakoztatóközpontot készítsen. Mint az a Stormregion játékfejlesztőjével készült interjúból is kiderül, a konzol sokkal előbb piacra került volna, ha a japán cég nem akarja feltétlenül belezsúfolni a bluray-lejátszót a PS3-ba. Pedig még hátrányba se került volna, hiszen a konkurens, az Xbox 360 csak a dvd-ket olvassa, arról nem is beszélve, hogy még tényleg nem jött el az újgenerációs adattárolók kora. Amikor meg már itt lesz, valószínűleg számtalan, a PS3-nál olcsóbb asztali lejátszót árulnak majd.

Olcsóbb, de okosabb

Most viszont pont fordított a helyzet: a játékgép 500 dollárba kerül, míg hagyományos készülékhez legolcsóbban 800 dollárért lehet hozzájutni. Aztán azokkal még játszani sem lehet.

Az árkülönbséget főleg az magyarázza, hogy az asztali gépek gyártói, például a Panasonic, keresni akarnak a lejátszókon, a Sony meg hajlandó komoly veszteséggel árulni a konzolt, csakhogy az minél hamarabb elterjedjen. A hasznot majd szállítják a játékok után járó licencdíjak.

Persze, amíg nem próbáltuk, nem tudhattuk, hogy hozza-e az elvárható minőséget a PS3. Éppen ezért a játékgép mellé kölcsönkértük a Panasonic felsőkategóriás lejátszóját, a DMP-BD10-et. Az asztali gép nem tartozik az olcsóbb modellek közé, külföldön 1000-1200 dollárért lehet hozzájutni, itthon 420 ezer forintba kerül. Szóval felsőkategória, nem mint a többi, amit már 350 ezer forintért a vásárló után dobnak.

Egyenlő esélyek

A specifikációk nagyjából megegyeznek: mindkét készülék tudja az elérhető legnagyobb, 1920x1080p felbontást, ismeri a bluray lemezeket, a dvd-ket, a cd-ket, szóval minden olyan korongot, ami nem a konkurens adattároló, a 30 százalékkal kisebb kapacitású hd dvd. Hangban is nagyjából ugyanazt hozzák, ismerik a 7.1-es szabványt (2020-ra tégla helyett hangszórókból építik a a házak falát), igaz, a Panasonic lejátszójából sokkal többféle módon lehet kivezetni a jelet.

Az irányítók között viszont jelentős különbségek mutatkoznak. Az asztali készülékhez a szabvány panasonicos távirányítót kapjuk, a PS3-hoz meg ugye a kontroller jár, ami elég vicces, főleg egy mészárlós játék futtatása után, amikor már hozzászoktunk a gombok jelentéséhez. Ez most egy kicsit módosul: szemkitolás a filmindítás, gerinckitépés a leállítás. A Sony azt ígéri, hogy december végére lesz egy hagyományos távirányító is a konzolhoz, 25 dollárért, addig viszont marad ez. Kell is a kiegészítő, mert miután kinevetgéltük magunkat, kiderült, hogy az ember nem szívesen irányítja a filmet a játékokhoz tervezett kontrollerrel.

Az irányítás mellett a navigáció is nehézkes. Pedig a gyorsításon, lassításon, megállításon túl még a hangerő is állítható, de az indokoltnál többször kellett elgondolkodnom azon, hogy akkor most mit is nyomjak meg, míg a Panasonickal még a fényerő beállítása sem jelentett problémát. Rá volt ugyanis írva a gombra, hogy fényerőállítás.

Szőrszálra ugyanaz

Ha távirányítóban a Panasonic a jobb, akkor sebességben a PS3. Az asztali lejátszónak 45 másodpercre van szüksége a bekapcsolás után a filmmenü betöltéséhez, a konzolnak 22 másodperc is elég. Feltéve, hogy már eleve benne van a lemez a játékgépben, mert ha bekapcsolás után tesszük be a filmet, akkor külön ki kell keresni a filmlejátszás opciót, aztán jöhet a gombnyomás. Azért ez nem egy olyan nagy kaland.

Filmélményben viszont nincs nagy különbség, mindkét készülék közel tökéletes képet küld az lcd-kijelzőre. A teszttévé nem egy óriás, csak egy 32 colos modell, viszont keveseknek van otthon ennél nagyobb, szóval nevezzük átlagosnak. Ilyen méretben viszont alig látni eltérést. A színek ragyognak, az élességben sincs hiba, Joaquin Phoenix arcán mindkét esetben meg lehet számolni a szőrszálakat, egyenként. A Panasonic tesztlemezén a Nyughatatlan bemutatója mellett még három rövidfilm volt, a leglátványosabb persze a Jégkorszak 2 trailere, de hát a renderelt filmek még dvd-n is jól néznek ki.

A második lemezen énekesek adtak elő különféle dalokat, borzalmas stílusban. El tudják képzelni Bryan Adams Everything I Do (I Do It for You) című nótáját egy operaénekes torkából? A kép viszont még a filmbemutatókénál is jobb, és itt, ha nagyon figyelünk, már látunk apróbb eltéréseket. Amikor az egyik énekes arcát közelről mutatták, látszottak a különbségek. A férfi énekes valószínűleg 5-6 órával a felvétel előtt borotválkozott, mert a szőrzet már átütött a bőrön, ezek az apróbb részletek meg valamivel élesebbek voltak a Panasonic készülékén. De normál körülmények között nehéz észrevenni az ilyesmit, és ha csak nincs valakinek 65 colos plazmája, nem is lát majd különbséget normális távolságból. Mi ugyanis a tévének nyomtuk az arcunkat.

Pörgő képek

Mivel a PS3 nemcsak konzol meg házimozirendszer, hanem elvileg minden, ami elektronikával összefügg, így kipróbáltuk még néhány funkcióját. Például hogy mennyire alkalmas képnézegetésre, memóriakártyán tárolt avi-k és mp3-ak lejátszására. Az usb-kapun keresztül csatlakoztattam ütött-kopott kis digitális kamerámat, amit aztán pillanatok alatt felismert a készülék, és a rajta található fájlokat ügyesen kategóriákba rendezte. A különböző menüpontok alatt megnézhettem a házi felvételeket, meghallgathattam a dalokat, de a képnéző funkció működött a legjobban.

A PS3 az összes fotót beolvasta a memóriájába, innentől kezdve már nem kellett a töltögetésre várni. A képek tökéletes minőségben jelentek meg a monitoron, és a forgatás sem volt gond: a távirányító egyik gombjának megnyomásával villámgyorsan vízszintes helyzetbe került a döntött kép. Választhatunk kétféle slide-show között: az egyikben simán átkúszik egyik fotó a másikba, a tempót szabályozhatjuk. A másikban fehér háttér elé szórja le az élményeket a gép, mintha egy lepedőre dobálnánk a fotókat, jópofa, bár kevésbé használható.

Bedugtam az iPod nanómat is, de itt már elvérzett a PS3: az Apple zenelejátszója ugyanis elrejti a fájlokat, a konzol meg nem találta meg őket, úgyhogy zavartan közölte, hogy nincs semmi az eszközön. A cd-ken, dvd-ken tárolt képeket, zenéket, filmeket viszont ügyesen megtalálta a játékgép, pedig azok is jól el voltak rejtve, mélyen, a karcok közé.

Van, de nincs

A Sony nem hazudott, amikor azt mondta, a PS3 igazi multimédiás központ. Nagyfelbontású filmek nézegetésére remek gép, és a csatlakoztatott eszközöket is felismeri. Ráadásul kevesebbe kerül, mint bármelyik hasonló képességű konkurense. Az Xbox 360 még az utólag megvásárolható hd dvd-lejátszóval sem lesz ennyire használható, mert a Microsoft gépe hangosan zúg, az én nappalimban viszont ne hangoskodjon filmnézés közben senki. A Panasonic lejátszója meg valamivel jobb minőséget kínál, de sokkal drágább.

Egy baj van csak a PS3-mal: nem lehet kapni.