Bárhol, bármikor
Az embereket segítő robotcsáp ötlete egyáltalán nem új, hiszen a Handy 1 névre keresztelt változat régóta létezik, ez azonban kizárólag tolószékhez csatolva működik. Mike Topping, a Staffordshire Egyetem Rehabilitációs Robotikai Központjának munkatársa azonban úgy gondolta: szükség lenne egy olyan robotra, amely szabadon mozog a lakásban, tehát bárhol és bármikor bevethető, nemcsak a kerekesszék közelében.
Topping két évvel ezelőtt indította el a 2,3 millió eurós Flexibot projektet, amelyben nyolc európai szervezet vesz részt, és amelyet az Európai Bizottság is támogat.
Nem a földön jár
A többi robottal ellentétben a Flexibot nem a földön jár, hanem a számára kialakított speciális aljzatokhoz kapcsolódva halad előre. A bajonettzáras aljzatok egyszerre két cél szolgálnak: megtámasztják és feltöltik árammal a robotcsápot, mondta el a New Scientistnek Gunnar Bolmsjý, a svédországi Lund Egyetem mérnöke, a csatlakozó megalkotója.
Keze még nincs
A robotcsáp mindkét végére lehet háztartási eszközöket, például elektromos fogkefét vagy borotvát csatolni, de fogni egyelő nem tud, ugyanis az erre alkalmas robotkéz csak áprilisban készül el. A csáp egyébként a beépített öt motor segítségével legfeljebb négy kilogrammos súlyokat képes cipelni, de egyetlen lakásban több robot is együttműködhet.
Jelenleg a roboton nincsenek érzékelők, ezért kizárólag az általa megtett távolság kiszámolása alapján navigál, de ezzel a módszerrel is tizedmilliméteres pontosságot tudtak elérni a fejlesztők. A felhasználók egyetlen gomb nyomkodásával vagy akár egy szívószál fújogatásával irányíthatják.