Óriástetrisz a kollégium oldalán

2003.10.24. 21:25
A Schönherz kollégium épületét óriáskijelzőnek használva tetriszezhettek az idei Schönherz Qpa versenyzői a múlt hétvégén. A műszaki egyetemisták idén 32. alkalommal megrendezett versenyének egyik feladata olyan animáció készítése volt, melyet az épület ablakainak kivilágításával és elsötétítésével jelenítettek meg a gigantikus felületen.
A versengő csapatok feladata volt, hogy a rendelkezésükre bocsátott animációszerkesztő segítségével elkészítsék a csapatukra minél inkább jellemző vicces, látványos "kisfilmjüket", melyeket le is vetítettek az óriáskijelzőn, mondta el az Indexnek Gáspár Attila, az esemény főszervezője. Néhány embernek az a szerencse is megadatott, hogy a kollégium oldalán tetriszezhessen.

Kis lámpák

A látványosság megvalósításához a kollégium déli oldalán fekvő szobákban egy-egy ablakra irányított asztali lámpát helyeztek el, tudtuk meg a szervezőktől. Az ablakokat vékony fehér papírral borították, hogy a hatás minél inkább pixelszerű legyen, azaz a lámpa az egész ablakot homogénen világítsa meg. Ezeket a lámpákat egy kis vezérlőegységre kötötték.

Minden egyes szobai vezérlő a kollégium UTP hálózatát használva kommunikált a 3 emeletenként elhelyezett irányítóegységekkel, melyeket egy központi panel vezérelt. Az animációk levetítését és a tetrisz megvalósítását egy számítógép végezte, mely ezzel a központi vezérlővel kommunikált. Technikai érdekesség még, hogy a szponzorok segítségével a számítógépes vezérlést egy vezeték nélküli rádiós internet összeköttetésen keresztül az épületen kívülről végezték.

Az óriásvetítő nagy sikert aratott a Schönherz Qpa résztvevői körében, így várhatóan jövőre is lesz ilyen versenyszám, mondta Gáspár Attila.

Amerikai példa

Animációk
Sláger Rádió animáció 2.5MB
Futó ember animáció 1.7MB
Tornázó ember animáció 0.9MB
Halat fogó madár animáció 3.6MB
Egyik csapat animáció 6.1MB
Másik csapat animáció 17.2MB
Nem a Schönherz kollégium az első épület, melyet óriáskijelzőnek használtak. Az amerikai MIT egyetemistái 1993-ban szereltek emeletnyi méretű hangerőkijelzőt a kollégium 90 méter magas épületének felső szintjére. A kijelzőt a Boston Pops zenekar közeli koncertjével hangolták össze. Az MIT kollégiumi épületét később is gyakran használták óriáskijelzőnek, még nevet is kapott a hagyomány, a Green Building (zöld épület) után greenspeaknek, zöldbeszélnek keresztelték a kollégiumi fénykijelzőt.


  • Tippek
  • Hírek